Hága. A hollandoknak naponta hat óra szabad idejük van, átlagban két és háromnegyed órát dolgoznak – áll a holland statisztikai hivatal legújabb jelentésében. A hollandok naponta két órát töltenek a tévé előtt. Családdal, barátokkal másfél órát foglalkoznak.
Keresés
Agyonlőtte számítógépét
Lafayette. Agyonlőtte a számítógépét egy coloradói férfi, e cselekedetéért egy éjszakára bebörtönözték. A vendéglős George Doughty összesen négy golyót eresztett laptopjába, mert megelégelte, hogy a gép állandóan lefagyott.
Autóharapó kutyák
München. Őrjöngő kutyafalka támadt meg parkoló autókat Münchenben. Szemtanúk szerint boxerhez hasonló ebek tépték az autókat, leszaggatták rendszámtábláikat, műanyag lökhárítóikat, de a dísztárcsákat sem kímélték. Akadt olyan autó, amelyben mintegy ezer euró kár keletkezett.
Megtalálták az új kórokozót
Atlanta. Amerikai kutatók szerint valószínűleg a közönséges influenza vírusának új variánsa idézi elő azt az atípusos tüdőgyulladást, amely már több ember halálát okozta.
Fogadások Szaddámra
New York. Miközben a fél világ Szaddám Huszein sorsával kapcsolatos találgatásokba bocsátkozik, akadnak – és nem is kevesen –, akik pénzt tesznek rá. Az egyik internetes bukmékernél bő fél év alatt egymillió dolláros fogadási forgalma volt az iraki elnöknek.
Nyugat nincs olyan távol
Ahány nyelven beszélsz, anynyi embert érsz – mondja a közmondás. Jó dolog, ha az ember több idegen nyelvet ismer. Erről mi is meggyőződtünk március közepén, amikor a komáromi ipari középiskola szervezésében a Socrates-program kereténben már nyolcadszor látogattunk el Hollandiába, Belgiumba és Németországba.
A 2003-as évi üzenet
Mindig újból föltesszük magunknak a kérdést, vajon a színház korszerű-e még. A színház kétezer éve tükrözi a világot, kétezer éve vitatkozik az emberi állapotról. A tragédia végzetesnek mutatta az életet, és a komédia is elég gyakran ezt tette.
Karneváli kavalkád a márciusi Kalligramban
Az új Kalligram alaphangját egyrészt egyfajta italianisztikai érdeklődés, másrészt Itália elfojtódásokkal teli katolikus közege és egyben nyüzsgő felszabadultsága adja meg.
Tanító néni, a halált jelzi valami!
„Ez igaz, ne nevess!” Ebbe a gyakran közbevetett mondatba sűríthetnénk azt a hozzáállást, amelyből a tornaljai Pusko házaspár meglepően gazdag mondagyűjteménye született. Rajtuk kívül aligha tudná valaki megmondani, mit gondoltak a tanítványok, kollégák, mikor komolyan véve a gyerekek „csacskaságait”, rögzítették a szövegeket.
Jadviga párnája – már cseh nyelven is
Hatalmas érdeklődés kísérte a prágai Magyar Kulturális Intézet napokban megtartott rendezvényét. A tolongás oka: Jadvizin vankúšik címmel cseh nyelven jelent meg az utóbbi évek egyik magyar bestsellere, Závada Pál Jadviga párnája című regénye.