A Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetség érsekújvári területi választmánya nevében Liszka Éva üdvözölte a múlt szerdai szakmai napon résztvevő történelemoktatókat. „A Czuczor Gergely Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola életében egyfajta határkőnek számít az őszi szakmai napok rendezvénysorozata.
Keresés
Minőségi gyermeknevelés
„A szülők közé is ki kell vinnünk mindazt, amit teszünk. Nem elég, ha jó az óvoda, el kell tudnunk adni azt, amit csinálunk. Nyitottak vagyunk, bárki bármikor bejöhet.
GAZDASÁGI HĺRMORZSÁK
Decemberben vám az importbaromfira
Pozsony. A kormány tegnapi döntése értelmében decemberben 13,4 százalékos pótlólagos vámot vetnek ki az importált baromfira. A vám a Csehországból behozott termékekre is vonatkozik.
Élénkülő világgazdaság
Pozsony. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legfrissebb tanulmánya szerint többéves stagnálás után az amerikai gazdaság dinamikus növekedése miatt élénkül a világgazdaság. A gazdasági növekedést tekintve a közép-európai régióban Szlovákia és Lengyelország teljesít majd a legjobban.
A világ legdrágább utcái
Berlin. A német Manager Magazin által közzétett felmérés szerint a New York-i, a párizsi és a hongkongi bevásárló utcákban a legmagasabbak az üzletek bérleti díjai. A budapesti Váci utca a több mint kétszázas listán a 29., ezzel a helyezéssel Kelet-Közép-Európában a középmezőnybe tartozik.
Prágai igen a nyugdíjreform alapelveire
Prága. A cseh kormánykoalíció elfogadta a nyugdíjrendszer reformjának alapelveit. Az új rendszer a mai svéd modellhez fog hasonlítani, s lényege, hogy a jövőben a nyugdíjak jobban tükrözzék az emberek korábbi kereseteit, mint a jelenlegi rendszer – közölte Zdenek Škromach munkaügyi és népjóléti miniszter.
Áremelések a csatlakozás után
Pozsony. Európai uniós csatlakozásunkat követően tovább nőhetnek az energiaárak, az EU ugyanis jóvá hagyta a környezetvédelmi energetikai adó bevezetését, amellyel az energiafogyasztást szeretné visszafogni. Ugyanígy a későbbiek során az EU miatt akár a kétszeresére is nőhet a kötelező gépjármű-biztosítás ára is.
Minden forradalom kudarc, de 1989 bársonyosai kivételek voltak
Vajon mi az, amivel többet tudunk 1989-ről tíz évvel a közép-európai forradalmak után? Mindenekelőtt sokkal többet tudunk a következményekről. Ma már tudjuk, hogy ezek a forradalmak olyan nagyléptékű következményekkel jártak, melyek 1989-et 1789 mellé sorolják a világtörténelemben.
Szelíd forradalmak
A vérontás nélküli grúziai hatalomváltás nem az első békés politikai fordulat a történelemben. A kaukázusi köztársaságban történtek nyomán a dpa német hírügynökség csokorba szedte a múltbéli bársonyos forradalmakat.
Kompromisszumot kereső olaszok
Brüsszel. Magyarország törekvéseinek megfelelően a nemzeti és etnikai kisebbségek jogaira vonatkozó utalás is bekerülne az EU új alkotmányos szerződésébe. Ez tűnik ki a soros olasz elnökség által tegnap nyilvánosságra hozott munkadokumentumból.