Áremelések a csatlakozás után

Pozsony. Európai uniós csatlakozásunkat követően tovább nőhetnek az energiaárak, az EU ugyanis jóvá hagyta a környezetvédelmi energetikai adó bevezetését, amellyel az energiafogyasztást szeretné visszafogni. Ugyanígy a későbbiek során az EU miatt akár a kétszeresére is nőhet a kötelező gépjármű-biztosítás ára is.

Az Európai Unió eddig csupán a kőolaj esetében határozta meg a minimális adókat, az új szabályozás azonban már a gáz, a villany és a szén adóztatását is magában foglalja. Az Unió az összes tagországban harmonizálni szeretné az energetikai adókat, nem titkolt célja azonban a környezetvédelmi eljárások elterjesztése is.

Ha ezek Szlovákiában is életbe lépnek, az energiaárak egy négytagú család számára újabb 500-1000 koronával nőhetnek majd évente. Az Európai Unióban az új szabályozás már a jövő év elején hatályba lép, a tagországok többsége azonban 2-6 éves átmeneti időszakot kért az adó bevezetésére. Ugyanilyen átmeneti időszakot kértek a frissen csatlakozók is, ezek elfogadásáról az EU a közeljövőben fog dönteni.

Szlovákia a pénzügyminisztérium szerint tízéves átmeneti időszakot kért. Ez a tárca szerint elég lenne ahhoz, hogy bevezessük a villanyenergia, a szén és a gáz uniós fogyasztói adóját. Ugyanakkor az adóterhek további növelése a pénzügy szerint az adóreform jelenlegi szakaszában nem lenne elfogadható. Szlovákiában ugyanakkor az átlagos energiafogyasztás 35 százalékkal magasabb, mint a nyugati országokban, a többletfogyasztást épp az energetikai adó bevezetésével lehetne visszafogni. Átmeneti időszakhoz folyamodott már Csehország is, ez azonban Szlovákiával szemben csak 2007-ig kért felmentést az új adók alól. Az energiaárak mellett, az uniós csatlakozást követően tovább emelkedhet a kötelező gépjármű-biztosítás ára is, az EU ugyanis sokkal bőkezűbb a biztosítottakkal, mint Szlovákia. Hogy ezt megengedhesse magának, ahhoz a gépkocsi-tulajdonosoknak többet kell fizetniük a biztosításra. Mindez azonban leghamarabb csak 2005-ben lesz érezhető, hiszen a jövő évi árakat már közzétették a biztosítók. Az áremelésre a piacnyitás miatt kerülhet sor, mivel a hazai biztosítók is alkalmazkodnak majd a nyugat-európai árakhoz. Míg Szlovákiában egy 1600 köbcentiméteres motorral felszerelt gépkocsi biztosítása átlagosan 7 ezer koronába kerül, addig a szomszédos Ausztriában ez 20 ezer korona. (t, s, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?