Minőségi gyermeknevelés

„A szülők közé is ki kell vinnünk mindazt, amit teszünk. Nem elég, ha jó az óvoda, el kell tudnunk adni azt, amit csinálunk. Nyitottak vagyunk, bárki bármikor bejöhet. Ha van pici gyermeke, eleve megszólítjuk a szülőt, bejár, tehát mire a csemetéje ide kerül, már tisztában van azzal, milyen óvodát választott” – ezzel fogad Szabó Edit, az idén ötvenéves, immár a zsoltárforditó és református prédikátor Szenczi Molnár Albert nevét viselő szenci magyar óvoda igazgatónője.

Kisebbségi közbeszédünkben több más, a szlovákiai magyarság tömbterületének peremén található településhez hasonlóan Szencet is szokás, sőt „illik” a magyarság végváraként emlegetni, méghozzá olyan hangsúllyal és -hordozással, hogy a magyarságukat ott egyébként teljesen természetesen megélő, megélni tudó nemzettársainkat szinte vértben, pajzssal a kezükben lássuk magunk előtt egy utolsó, omladozó bástya védelmezőiként. Hatásos, mégis hamis kép ez. Sőt, akár kártékony is lehet, mert éppen azt a közelebbről lényegesen életképesebbnek és szervezettebbnek mutatkozó magyar kisközösséget bizonytala-níthatja el a jövőjét illetően, amelyet

„VÉGVÁRIKÉNT”

akar bemutatni. Különben is, a magyar jelzőt, jelleget hordozó intézmény, közösség még nem feltétlenül a megmaradás záloga és a minőség letéteményese. Mindezt elöljáróban azért fontos elmondani, mert a szenci magyar óvodának sem csak a magyarsága az erénye, hanem az, hogy működése fél évszázada alatt minőségi nevelést tudott biztosítani – anyanyelven. Az pedig, hogy az óvodások száma a demográfiai hullámvölgy és a figyelmen kívül nem hagyható asszimiláció ellenére is növekszik, magáért: a minőségről beszél.

ÖTVEN ÉV

„Az ötven év alatt három igazgatója volt az óvodának. Az első Füzesi Ilona, 1953-tól 1974 decemberéig. Ebben az időszakban egyáltalán az óvoda létrejöttéért, kiépüléséért küzdöttek. Úgy gondolom, ha elődöm nem lett volna eléggé rugalmas, nem biztos, hogy mindez megoldható lett volna. Nagyra becsülöm őt. A mai napig figyelemmel kíséri az óvoda életét, érdeklődik, bejön, kérdez, örül az eredményeknek” – mondja Szabó Edit. Az 1953. október 19-től működő óvoda első vezetője egy dadával dolgozott együtt, aki egyben takarítónő is volt. „Az óvoda egy hajdani vendéglő helyiségében kapott helyet. Ivóvíz csak az udvar távoli részében volt, és a mellékhelyiségek is az épületen kívül helyezkedtek el. A nevelői munka 8-tól 12, majd 14-től 16 óráig tartott. A következő iskolaévben már 8 órát tartózkodhattak a gyerekek az óvodában, két csoportot látogatott 64 gyerek ebédszünet nélkül, konyhával az óvoda nem rendelkezett. A takarítónő 17 óra után felügyelt az ott felejtett gyermekekre” – idézi a kezdeteket az a kiadvány, amely az idén október 25-én megtartott jubileumi és névadó ünnepség alkalmából készült. Erre az időszakra is jellemző, hogy a szülők rengeteget segítettek – emésztőgödröt ástak, színielőadást szerveztek, melynek bevételéből felújították a padlózatot és homokozót létesítettek – , ugyanis az óvoda nem kapta meg a kellő támogatást. „1972-ig az óvodának inkább szociális küldetése volt, 1972-től pedig már pedagógiai is” – hangsúlyozza az évfordulós kiadvány. A növekvő létszám miatt előkészítő osztályt nyitottak, s megkezdődtek a pszichológiai iskolaérettségi vizsgálatok is. A nevelési intézmény második igazgatója 1975 januárjától 1998 nyaráig Csaszny Katalin volt. „A szülőkre ebben az időszakban is lehetett számítani, nagyon aktív vezetőségi tagok voltak. Mivel az óvoda nem állami épület volt…, rendbentartását a hivatalos szervek teljes mértékben elutasították. A sivár körülmények ellenére… nagy volt az érdeklődés, csoportonként 32-36 gyerek látogatta a magyar nevelési nyelvű óvodát” – olvashatjuk a fentebb már idézett füzetben. 1981 szeptemberében a járási hivatal megszüntette a konyha működését. A probléma tartós: az óvoda azóta sem rendelkezik saját konyhával.

1990 szeptemberében az addigi kettő helyett az óvoda már három csoportot működtetett. A harmadik csoport a Fándly utcai bölcsőde épületének egyik részlegében kapott helyet, és ma már az egész magyar óvoda ott működik. A városközpontban lévő előző, tehát kedvező fekvésű régi épületet 1998 tavaszán viszszaigényelte az eredeti tulajdonosa. „Megoldást kerestek, s tárgyalások útján úgy döntöttek, hogy összekötik a magyar és a szlovák óvodát, és ott kap helyet a kiszorított két csoport. A szlovák szülők azonban ezzel nem értettek egyet, s tiltakozó levéllel az oktatási minisztériumhoz fordultak. Mivel tiltakozásuk helyt kapott, a város és a járás kompetens személyei más megoldást találtak, át- és hozzáépítés tervezésével oldották meg a kényes helyzetet. Júliusban felszólították a vezetőt, két héten belül ürítsék ki az egész épületet…” – emlékezik a közelmúlt történéseire a jubileumi kiadvány. Szabó Editnek – aki 1992-től óvónője, 1998 szeptemberétől pedig igazgatója is az intézménynek – először a Fándly utcai óvodaépület felújítását kellett megszerveznie. „Jártam a munkások után, beszélgettem velük, vicceket mondtam és hallgattam, és kértem őket, még itt egy falat, még itt egy átjárót. Jaj, ez nincs a tervrajzban, mondták, mire én: nem baj, elintézem. Megcsinálták, elmentem a járási hivatalba, mondtam, ne haragudjanak, változtattunk, mire az felelték, nem baj, ön tudja, hogy mi kell. Évkezdéskor még mindig folyt az építkezés, a gyerekek csak a konyhán keresztül mehettek az épületbe. Ha jön egy higiéniai ellenőrzés, nekünk annyi“ – meséli derűsen az igazgatónő.

SEGĺTŐ KÖZEG

Szabó Edit dícséri az előző és jelenlegi városvezetéssel folytatott együttműködést is. Az óvoda tavalytól a város hatáskörébe tartozik, jogalanyisággal rendelkezik. „Az épületet, a fűtést, a villanyt a zeneiskola igazgatója fizeti, mivel egy épületben vagyunk, és ezzel a feladattal őt bízták meg. Ezenkívül egy félévre körülbelül hatvanezer koronát kapunk ellátási és működtetési célokra. Amikor a járási hivatal alá tartoztunk, az összeg sokkal kisebb volt” – mondja.

A szülők ma is rengeteget segítenek az óvodának. Kamenár István mérnök 1999-ben egy mézeskalácsház formájú udvari raktárt tervezett a játékoknak, a szülői szövetség akkori elnöke, Izsák Atttila építkezési vállalkozó az építési anyagot és az eszközöket biztosította, a vezetőségi tagok pedig több szülővel együtt építkeztek. Természetesen, az együttműködésnek ez csak az egyik példája. Az szülők adományaikkal és munkájukkal a jubileumi ünnepség megszervezését is hathatósan segítették. Két vállalkozó, Simon Szilárd és Németh Szilárd az évfordulós emlékkönyv elkészítésénél, utóbbi pedig a meghívók és a köszönőlevelek elkészítésénél is tett sokat, míg a fogadás szervezését az óvoda mellett működő szülői szövetség vállalta magára, a kiadások fedezéséhez pedig többek között Tóth Péter is nagyobb adománnyal járult hozzá. Az Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége 194 ezer forint értékben fejlesztő játékokat ajándékozott az óvodának. A névadó Szenczi Molnár Albert domborműve – Mézes Árpád zselizi szobrászművész és restaurátor alkotása – a Szövetség a Közös Célokért, a Szenc és Vidéke Társulás, magánvállalkozók, a Csemadok helyi alapszervezete és Szenci Területi Választmánya, a helyi MKP, az Örömteli Apródok énekkar és a Szenci Szenczi Molnár Albert Alapiskola támogatásával készülhetett el.

MINŐSÉGI NEVELÉS

A szenci magyar óvodát az öt évvel ezelőtti 45 fős létszámhoz képest jelenleg 63 gyermek látogatja. Hat óvónő foglalkozik velük. Szencen, ahol húsz százalék körüli a magyarság részaránya, a magyar óvodába vegyes házasságból származó gyermekek is járnak. Szabó Edit tánccsoportvezetői és táncpedagógiai tapasztalaira alapozva, valamint a minőségbiztosítási rendszert bevezetve a mozgásművészetet fejlesztő, a néphagyományokat ápoló óvodát alakított ki. „A minőségbiztosítási rendszernek az a lényege, hogy az óvónők körében biztosított a szakmai kommunikáció – magyarázza az igazgatónő. – Azzal a témával, amivel éppen dolgozunk, egyben elméletben is foglalkozunk. A korábbi, klasszikusnak mondott foglalkozás azt jelenti, hogy naponta huszonöt percre leültetjük a gyermekeket, s ha akarják, ha nem, részt kell venniük a foglalkozásokon. Mi azt látjuk jónak, ha egész nap folyamatosan foglalkozunk a gyermekekkel, és ami iránt fogékonyak, abban – tehát például az általuk választott játékban – kell megkeresni a személyiségfejlesztés lehetőségeit.” Persze, ez nem jelent valamiféle parttalan munkát. „Az óvónő is mindig tűz maga elé egy fő célt az adott havi vagy egy-két hetes témakörön belül. Ezt úgy dokumentáljuk, hogy a célt lerajzolja, kivitelezi egy nagy papíron, tehát az a gyerekek előtt is állandóan ott van. Nálunk az óvónők a napi beosztásukat tekintve havonta váltják egymást. Az egyik egy hónapig délelőtt vezeti a foglalkozásokat, a kolléganője pedig délután. Az, aki délelőtt dolgozik, megtervezi a témát, amivel foglalkozni szeretne, és ezt a délutáni foglalkozásokat vezető kolléganőjével is megbeszéli, mert konzultáció nélkül nem tudja folytatni a munkát. Mivel mozgásműveltséget fejlesztő óvoda vagyunk, úgy döntöttünk, délután mindent mozgásba viszünk. Ha például az időjárás a délelőtti foglalkozás témája, délután rögtönzünk: hogyan fúj a szél vagy esik az eső…”

HA ESIK, HA FÚJ

Rögtönzés – jár a fejemben a szó, miközben a szenci óvodától búcsúzom. Az intézmény fél évszázada alatt talán éppen a mindenkori hatalmi és gazdasági körülmények kikényszerí-tette rögtönzésekben is a megmaradni és fejlődni akarás következetessége az, ami megtartotta a szenci magyar óvodát. Ha esik, ha fúj.