Pozsony. Novemberben 0,2 százalékkal nőtt az infláció az egy hónappal korábbihoz képest, éves szinten pedig 9,8 százalék volt a drágulás, az októberi 9,6 százalékot követően – tette közzé legfrissebb elemzésében a statisztikai hivatal.
Keresés
Újabbakat építenének, de nincs miből
Pozsony. A jelentős víztárolókat az eddigieknél is nagyobb biztonsággal kell tervezni, finanszírozásukat pedig több forrásból indokolt biztosítani – ilyen tapasztalattal érkeztek haza azok a vízgazdálkodási vezetők, akik novemberben Ausztráliában és Új-Zélandban jártak tanulmányúton.
Több a munka, kisebb a fizetés
Brüsszel. A munkaerő alkalmazásának költsége az Európai Unión belül is nagy eltérést mutat: egy munkavállaló alkalmazási költsége Svédországban közel négyszer annyi, mint Portugáliában. A költség Cipuson majdnem háromszor akkora, mint Magyarországon.
Interneten megjelent a miniszterelnök vallomása
Nyilvánosságra került az interneten Mikuláš Dzurinda miniszterelnök vallomása az úgynevezett csoportocska (skupinka) ügyben. A vallomást tegnapi számában a SME napilap is ismertette. Az alábbiakban a SME-ben megjelent változatot közöljük. A szöveget nem rövidítettük és stilizáltuk, ezért helyenként értelemzavaró, nyelvtanilag és stilisztikailag hibás megfogalmazásokat tartalmaz, ahogy az eredeti is.
Tejes brüsszeli tiltakozás
Brüsszel. Szabályos tejúttá alakult az Európai Parlament központjának folyosója. Német képviselők javaslatára valódi tejbüfét alakítottak ki a sokat látott brüsszeli épületben. A különféle frakciókhoz és nemzetekhez tartozó képviselők örömmel vették az ingyen kínált pohár tejet, a különféle tejturmixokat.
Olasz rádióriporter lehet az első európai űrturista
Róma. Roberto Ferrari olasz rádiós újságíró lesz az első európai turista az űrben, a férfi már készül a Nemzetközi Űrállomásra. A hírt az olasz űrkutatási ügynökség a múlt héten jelentette be.
Uniós biztosítási kártya
Jövő júliustól az EU polgárai bármely tagországban nemcsak a sürgősségi kezelésre jogosultak, hanem a teljes egészségügyi ellátásra is. Az Európai Parlament honatyái elsöprő többséggel támogatták az egységes európai egészségügyi biztosítókártya bevezetését.
Drága lesz Ausztriában egyetemre járni
A 2004-es szemesztertől kezdődően az Európai Unióhoz újonnan csatlakozó államok, így Szlovákia diákjainak is meg kell fizetniük az egységesen 363,36 euró (a jelenlegi árfolyamon hozzávetőleg 15 ezer korona) tandíjat az ausztriai egyetemeken az EU-belépéssel összefüggésben.
Egyenjogúsítja a nemeket az EU
Az Európai Unió véget kíván vetni a nők és férfiak megkülönböztetésének a hétköznapi életben. Az EU-bizottság nemrég jóváhagyott törvényjavaslata szerint megmaradhatnak a nőket kitiltó magán férfiklubok Nagy-Britanniában, de a biztosítótársaságoknak úgynevezett unisex tarifát kell majd alkalmazniuk mindkét nem tagjaira és nőket a bankügyleteknél sem érheti megkülönböztetés.
Harmadik az MKP
Pozsony. Ha most tartanák a parlamenti választásokat, a Smer 26,5 százalékkal nyerne, derült ki a Focus közvélemény-kutató intézet legfrissebb felmérésének eredményeiből. A második helyen a HZDS végezne 15,5, a harmadik pedig az MKP lenne 11,3 százalékkal. A KSS-re 10,6, az SNS-re 9,8 százalék szavazna.