„Botrányos dolog, hogy a gyerekeink kénytelenek elszenvedni az utcán zajló szexuális kurzust.” Tatjána Makszimova, a moszkvai önkormányzat tisztviselőjeként adta ezt a helyzetismeretét, de talán az anyai aggodalom is kitört belőle.
Keresés
Öt év alatt 666 maffiagyilkosság
Az elmúlt öt esztendőben 666 ember esett áldozatául az olasz maffiának. Az Eurispes olasz kutatóintézet kimutatása szerint a maffia által elkövetett gyilkosságok csaknem fele egymással rivalizáló klánok közötti leszámolás során történt, és zömmel Nápoly térségében.
Szuperfegyverek terrortámadások ellen
Az isztambuli merényletek óta már senki sem gondolja, hogy Európa érinthetetlen marad a terroristák számára. A szakértők jelenleg már olyan védelmi eszközök és fegyverek kifejlesztésén dolgoznak, amelyeket kifejezetten terroristák ellen, illetve terrortámadások kivédésére használnak majd.
SPORTHĺRADÓ
Német vállalkozó körök érdeklődnek a Slovan Bratislava labdarúgóklub iránt. Képviselőik tegnap megtekintették a fővárosiak Rapid elleni előkészületi mérkőzését.
Női kosárlabda Euroliga, 7.
Szabicsot várta volna a nyolcaddöntőben
Prága. Kirobbanthatatlan a Sparta kezdőcsapatából. Ha 4-2-3-1-es felállásban lépnek pályára a prágaiak, akkor a cseh bajnokság legdrágább játékosa, Igor Gluscsevics helyett Libor Sionkót kell keresnünk csatárposzton.
A MAI MŰSOR
I-es csoport – 16.00: Spanyolország–Koreai Köztársaság, 18.00: Oroszország–Franciaország, 20.00: Szerbia-Montenegró–Ausztria. II-es csoport – 17.15: Románia–Németország, 19.15: Norvégia–Szlovénia, 21.15: Magyarország–Ukrajna. (o, ú)
A jobb hajrá diadala
Rijeka/Zágráb. Magyarország kedden későn este legyőzte Romániát a horvátországi női kézilabda-világbajnokság középdöntőjében, tegnap lapzárta után Norvégiával mérkőzött, és újabb győzelme esetén nagy lépést tehet az elődöntőbe kerülés felé.
BL-KRÓNIKA
E CSOPORT – Manchester Utd. –Stuttgart 2:0 (1:0), g.: van Nistelrooy (45.), Giggs (58.). Gl. Rangers–Panathinaikosz 1:3 (1:1), g.: Mols (28.), ill. Zutaulasz (32.), Baszinasz (62.). Konsztantinou (80.).
1. Manchester U. 6 5 0 1 13:2 15
2. Stuttgart 6 4 0 2 9:6 12
3. Panathinaikosz 6 1 1 4 5:13 4
4. Gl.
A gyermekkor vége?
Prága. Elegáns házaspár ül a Letná lelátóján. Negyven év körüliek lehetnek. A feleség már öt perce nógatja a férjét, menjünk, mondja, megfagyok ebben a hidegben.
Rivaldót a Sao Paulo is hívja
Rio de Janeiro. A brazil Sao Paulo labdarúgócsapata szeretné megszerezni az Bajnokok Ligája-címvédő AC Milantól a múlt héten elküldött világbajnok Rivaldót. A 31 éves aranylabdás támadó jelenleg hazájában, egy Mogi Mirim nevű kisvárosban pihen, ahol hamarosan eldönti, hogy hol folytatja pályafutását.