St. Anton. Az egyedülálló és a családtól kicsit elszakadva pihenni vágyó nők ma már télen is megtalálhatják Ausztriában a nekik szóló programokat: St. Anton környékén nagy sikere van a „Csak nőknek!” jelszóval szervezett sítúráknak.
Keresés
Újra elítélték a vádlottakat
Pozsony. Tegnap újra döntöttek az 1976. július 14-én rejtélyes körülmények között meggyilkolt 20 esztendős orvostanhallgató, Ľudmila Cervanová gyilkosainak ügyében. A Pozsonyi Kerületi Bíróság Miloš K.-t és Milan A.-t 13-13, František Č.-t 11, Stanislav D.-t pedig 10 évi fegyházbüntetésre ítélte. Pavol B.
Csáky Pál kisebbségügyi miniszterelnök-helyettest
Claude Baláž, a külföldi szlovákokért felelős kormánybiztos nemrég kezdeményezte a szlovák kedvezménytörvény hatályon kívül helyezését, mert az nem eurokonform. Baláž szerint a jogszabály visszavonását önnek kéne beterjeszteni. Nem tart attól, hogy bizonyos politikai erők ezért nacionalizmussal fogják vádolni?
Nem.
Nyugdíjak emelése: ismét 4 százalékot hagytak jóvá
Pozsony. A parlament tegnap újra négyszázalékos nyugdíjemelést hagyott jóvá, vagyis változatlanul fogadta el a köztársasági elnök által visszaadott, a nyugdíjspórolásról szóló jogszabályt. A járadékok február elsejétől emelkednek, a februári pluszpénzt azonban várhatóan csak márciusban kapják meg az érintettek, mivel a Szociális Biztosító technikai okok miatt nem tudja februárban végrehajtani az emelést.
Széttépte szelvényét a lottómilliárdos
Eddig nem jelentkezett a lottó-rekordnyereményért az a szerencsés fogadó, aki - még 2003 novemberében - 5,092 milliárd forintot nyert telitalálatos szelvényével. Bár február végéig még igazolhatja, hogy ő a jogos nyertes, múlik az idő. Mi lehet a türelem magyarázata?
5 millió világháborús légifotó az interneten
Internetre került a Brit Királyi Légierő (RAF) II. világháború idején készített több mint ötmillió légi felvétele, amelyen többek között az auschwitzi haláltábor krematóriumának füstje is látható. A honlap az érdeklődők nagy száma miatt jelenleg nehezen hozzáférhető.
Újra kommandósok mentek egy elmebetegért
Ezúttal egy 47 éves ménteleki nőt kell kihozniuk a kommandósoknak a lakásából, hogy a mentősök el tudják szállítani a pszichiátriára. Ezt az asszonyt novemberben egyszer már ugyancsak trükkel kellett kicsalogatni, mert másként nem boldogultak vele.
Spammerek fegyvere lehet az új vírus
A Bagle nevű új komputervírus világszerte támadja az internetre kötött PC-ket, s amellett, hogy hátsó ajtót nyit rajtuk, melyen keresztül illetéktelenek akár kéretlen reklámokat is szétküldhetnek a fertőzött számítógépekről.
Cziffra Noémi balesetet szenvedett
Cziffra Noémi immár huszonkét éve hódol kedvenc hobbijának, a síelésnek, mindeddig megúszta baleset nélkül. A közelmúltban barátjával Olaszországban telelt és valami új dolgot szeretett volna kipróbálni, így felpattant egy snowboardra, mígnem egy ráesett bal karjára és eltört.
Orbán már tart a polgári köreitől
Bár provokációnak nevezte a Tilos elleni tüntetésen történteket a Fidesz elnöke, mégis azt fontolgatja, hogy visszahívja az utcáról a "hőbörgőket", állítja a Népszava
Végképp kicsúszott a Fidesz kezéből a polgári körök irányítása, ezért azt fontolgatják, hogy nem engedik őket az utcára - értesü