Újra kommandósok mentek egy elmebetegért

Ezúttal egy 47 éves ménteleki nőt kell kihozniuk a kommandósoknak a lakásából, hogy a mentősök el tudják szállítani a pszichiátriára. Ezt az asszonyt novemberben egyszer már ugyancsak trükkel kellett kicsalogatni, mert másként nem boldogultak vele.


Ezúttal egy 47 éves ménteleki nőt kell kihozniuk a kommandósoknak a lakásából, hogy a mentősök el tudják szállítani a pszichiátriára. Ezt az asszonyt novemberben egyszer már ugyancsak trükkel kellett kicsalogatni, mert másként nem boldogultak vele.



Néhány napja Lakiteleken, hétfőn Kecelen, kedden pedig Ménteleken kellett beavatkozniuk a kommandósoknak, mert pszichiátriai kezelt betegek
bezárkóztak az otthonukba és senkit nem engedtek magukhoz.

Ezúttal Ménteleken kellett volna a mentősöknek elszállítaniuk a pszichiátriára egy 47 éves nőt, aki nem szedte a gyógyszereit, ettől még feszültebb idegállapotba került. Az orvost és a mentősöket nem engedte magához, ezért a Hírös Beavatkozó Alosztály speciálisan kiképzett egységét kérték a helyszínre.

A kommandósok dél körül érkeztek meg a helyszínre és tárgyalást kezdeményeztek a bezárkózott asszonnyal. Információink szerint a ház
gáz-főcsapját elzárták és a villanyórát is lekapcsolták, hogy a lehetséges veszélyeket minél kisebbre csökkentsék.

Az asszonyt végül háromnegyed 1 körül sikerült ártalmatlanítaniuk, a beteget a mentők kórházba szállították.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?