Orbán már tart a polgári köreitől

Bár provokációnak nevezte a Tilos elleni tüntetésen történteket a Fidesz elnöke, mégis azt fontolgatja, hogy visszahívja az utcáról a "hőbörgőket", állítja a Népszava

Végképp kicsúszott a Fidesz kezéből a polgári körök irányítása, ezért azt fontolgatják, hogy nem engedik őket az utcára - értesü

Bár provokációnak nevezte a Tilos elleni tüntetésen történteket a Fidesz elnöke, mégis azt fontolgatja, hogy visszahívja az utcáról a "hőbörgőket", állítja a Népszava

Végképp kicsúszott a Fidesz kezéből a polgári körök irányítása, ezért azt fontolgatják, hogy nem engedik őket az utcára - értesült a Népszava. A lap értesülése szerint a párt vezetőjében aggodalmat kelt, hogy az olyan rendezvények, mint a Tilos Rádió előtti tüntetés, több szavazót visznek el, mint hoznak.

Orbán Viktor közvéleménykutatási adatokra is hivatkozott, amikor amellett érvelt, hogy rendeljék vissza a polgári köröket az utcáról - írja az újság. A lap ugyanakkor megkérdezte a közvélemény-kutató cégeket, akik egybehangzóan azt mondták: nem készítettek fölmérést a tüntetéseknek a pártok népszerűségére gyakorolt hatásáról.


A polgári köröket koordináló központban nem tudnak a Fidesz vezetőinek aggodalmairól, sem pedig arról, hogy leállítanák a tüntetéseket. Az információk szerint, ha megszületik a döntés, akkor arról ugyanúgy körlevél születik, mint a Tilos elleni tüntetés után. Akkor Orbán személyesen üzent a polgári köröknek, hogy a tüntetés után aljas provokáció történt, amelyre a jövőben is számítani kell. A lap azt írja, hogy a Fidesz korábban még azt tervezte, hogy az Uniós választási kampányban a polgári körök mozgósítják és több utcai tüntetés várható.

Egy neve elhallgatását kérő Fidesz vezető az újságnak kijelentette: nehezen "domesztifikálhatóak” ("háziasíthatók", szelídíthetők) a polgári körök. Szerinte a Tilos elleni tüntetésen történtek visszaüthetnek a pártra, hiszen a polgári körök éppen Orbán Viktor felhívására jöttek létre és ezért mindenki a Fideszhez köti őket. A Népszavának nyilatkozó ismeretlen Fideszes azt is elmondta a lapnak, hogy szerinte a polgári körök korábbi felhajtóereje megszűnt és ma egy részüket inkább "hőbörgőknek" lehet nevezni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?