Claude Baláž, a külföldi szlovákokért felelős kormánybiztos nemrég kezdeményezte a szlovák kedvezménytörvény hatályon kívül helyezését, mert az nem eurokonform. Baláž szerint a jogszabály visszavonását önnek kéne beterjeszteni. Nem tart attól, hogy bizonyos politikai erők ezért nacionalizmussal fogják vádolni?
Nem.
Csáky Pál kisebbségügyi miniszterelnök-helyettest
Nem. A vonatkozó törvények értelmében egy ilyen javaslatot kormánytagnak kell a kabinet, majd a parlament elé terjesztenie. Ezt csak akkor teszem meg, ha erre a lépésre politikai mandátumot kapok. Tehát ha a Koalíciós Tanács, majd a kormány megszavazza, én végrehajtója leszek a döntésnek. Úgy gondolom, ugyanazzal a mércével kell mérni, mint a magyar státustörvény esetében. A jelenlegi szlovák kedvezménytörvény rosszabb, kevésbé eurokompatibilis, mint az eredeti magyar kedvezménytörvény volt. És ha Szlovákia azt akarta, hogy a magyar jogszabály változzon meg és EU-kompatibilissé váljék, ugyanezt meg kell tennie a szlovák norma esetében is. Ez az az ok, amely miatt támogatom ezt a lépést. Két lehetőség van: az egyik, hogy a törvényt megváltoztatjuk, EU-kompatibilissé tesszük, a másik, hogy megszüntetjük. Ezt javasolja a kormánybiztos is, mert ezt a jogszabályt nagyon nehéz foltozgatni. Helyette új, a magyar törvényhez hasonló normát fogadnánk el Szlovákiában is a külföldi szlovákokról, amely azon a filozófián alapulna, hogy mikor a külföldi szlovákokat említjük, akkor Szlovákia polgárairól beszélünk. (kocur)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.