Pozsony. A parlament tegnap újra négyszázalékos nyugdíjemelést hagyott jóvá, vagyis változatlanul fogadta el a köztársasági elnök által visszaadott, a nyugdíjspórolásról szóló jogszabályt. A járadékok február elsejétől emelkednek, a februári pluszpénzt azonban várhatóan csak márciusban kapják meg az érintettek, mivel a Szociális Biztosító technikai okok miatt nem tudja februárban végrehajtani az emelést.
Nyugdíjak emelése: ismét 4 százalékot hagytak jóvá
A köztársasági elnök két alternatív javaslatot nyújtott be: az egyik szerint hat, a másik szerint nyolc százalékkal emelkedtek volna február elsejétől a nyugdíjak. A parlament mindkét javaslatot elutasította, majd eredeti formában hagyta jóvá a jogszabályt, így a nyugdíjak február elsejétől csak 4 százalékkal emelkednek. Idén lesz egy újabb nyugdíjemelés is: december elsejétől újra, feltehetően négy százalékkal emelkedik a járadékok összege. Az emelés mértékét az éves infláció és az átlagbér emelkedése határozza meg, így elképzelhető, hogy a decemberi változás nem pontosan négy százalékos lesz. A törvény elfogadásával elhárult az utolsó akadály az új nyugdíjrendszer második pillérének kialakítása elől, vagyis kezdődhet a magán-nyugdíjpénztárak megalakítása.
A parlament döntésével elégedett Ľudovít Kaník munka-, szociális és családügyi miniszter. „A köztársasági elnök a nyugdíjspórolásról szóló jogszabályt megvétózva csak a törvényben szereplő nyugdíjemelés szerinte alacsony mértéke miatt kérte az újratárgyalást – mondta a miniszter. – A következő években a nyugdíjak már automatikusan július elsejétől, az infláció mértékének és a nominálbérek emelkedésének arányában nőnek. Ha a szlovák gazdaság növekedése változatlan ütemben folytatódik, a következő három évben a nyugdíjak mintegy 20 százalékkal emelkedhetnek.” A nyugdíjemelés mértékével csak részben elégedett Bauer Edit, az MKP képviselője, jelenleg azonban – forráshiány miatt – nem tart elképzelhetőnek ennél magasabb mértékű emelést. „Az eredeti elképzelésünk szerint az adóreform negatív hatásainak eliminálására a Koalíciós Tanácsban született egyezség szerint 1,6 millió koronát fordított volna a kormány, a költségvetés kidolgozása során azonban „elveszett“ ez az összeg – mondta lapunknak Bauer. – A nyugdíjak ezen felül emelkedtek volna a törvény által meghatározott módszer szerint, tehát július elsejétől mintegy 8 százalékkal.”
Az ellenzék Rudolf Schuster államfő javaslatait támogatta, de a végszavazásnál senki sem szavazott nemmel.
A parlamenti képviselők tegnap elfogadták a köztársasági elnök által visszaadott másik, a szociális segítségnyújtásról szóló jogszabályt is. Ebben az esetben figyelembe vették az államfő egyes javaslatait is, ennek eredményeképpen módosul a gondozásért járó juttatások összege. Változik a diétára kényszerülő cukorbetegek támogatása is, a ruházat elhasználódásáért járó kiegészítést pedig csak a bonyolultabb segédeszközök használatára kényszerülő egészségkárosodottak kapják majd.
Várható rendkívüli nyugdíj-kiegészítés?
Pozsony. Parlamenti információk alapján elképzelhető, hogy a nyugdíjasok még tavasszal újabb anyagi kompenzációra számíthatnak. Annak formája és mértéke azonban egyelőre kérdéses és a megvalósíthatóságáról is eltér egyes képviselők véleménye. Az újabb kompenzációt indokoltnak tartja Bauer Edit (MKP) is, de a költségvetésre gyakorolt hatása miatt kevés esélyt lát megvalósítására. Hasonló elképzelésről számolt be lapunknak Ľubica Navrátilová, a Szabad Fórum képviselője is, aki bízik benne, hogy május-június folyamán sor kerülhet rá. (lpj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.