Žilinka: Elutasítom a merénylet kivizsgálásának „élő közvetítését”

Maroš Žilinka

Maroš Žilinka főügyész önmérsékletre intett a Robert Fico (Smer) miniszterelnök elleni merénylet körülményeiről szóló tájékoztatással és a kommentárokkal kapcsolatban. „Ne fokozzuk a feszültséget és a társadalom megosztottságát. Csakis tényszerűen, és az illetékes hatóságok által közölt tények alapján tájékoztassuk a nyilvánosságot” – hangsúlyozta a főügyész.

Azt mondta, megérti, hogy a sajtó széleskörű tájékoztatást szeretne adni, ugyanakkor azt kéri, tartsa tiszteletben, hogy a büntetőeljárás nem nyilvános. „Ezért elutasítom az úgynevezett élő adásban lefolytatott vizsgálatot” – hangsúlyozta.

A főügyész rámutatott, hogy különösen a büntetőeljárás kezdeti szakaszában rendkívül káros a „szakértői” vélemények és elemzések felelőtlen közzététele, illetve a gyanúsítottal kapcsolatos tanúvallomások és információk közlése, mivel ez negatívan befolyásolhatja az ügy tisztázását és kivizsgálását. „Ráadásul a tájékoztatás ilyen formája felelőtlen, mivel elbizonytalanítja az embereket, akik nem képesek önállóan ellenőrizni a részleges, szelektív információk vagy érvelések valóságtartalmát, ez pedig téves ítélethez vezethet, ami csak a társadalom további megosztásához vezet” – tette hozzá a főügyész.

Leszögezte, hogy a bűnüldöző hatóságok mindent elkövetnek az ügy megfelelő tisztázásáért, és amint a nyomozás lehetővé teszi, tájékoztatják a közvéleményt a büntetőeljárással kapcsolatos fejleményekről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?