Rudolf Schusternek az államfőválasztáson való induláson kívül ezen a héten is a társadalmat megosztó bejelentést sikerült tennie: nemcsak, hogy kihirdette a népszavazást, de a köztársaságielnök-választás első fordulójával egy időpontra helyezte.
Keresés
Soros Bush újraválasztása ellen
Soros György magyar származású amerikai milliárdos ismét hevesen ellenezte, hogy George Bush-t újraválasszák a novemberi amerikai elnökválasztáson. Az őszi amerikai elnökválasztás „élet és halál kérdése” – jelentette ki a 73 éves üzletember a Stern német magazinnak.
Bin Ladenné megszólalt
A francia vámos a párizsi repülőtéren nem akart hinni a szemének. A kezében tartott útlevelet Carmen bin Laden névre állították ki. Egy pillanat, mondta, majd sietve elment telefonálni. Ez a név – bin Laden – a világ minden hatóságát óvatosságra inti.
Késik a kormánydöntés
Az Állami Lakásfejlesztési Alapról (ÁLA) szóló kormányrendelet értelmében megszűnnének a korábbi programok, ezek helyett csak az alap céljait vázolnák fel.
Már készül az új törvény
A lakásfejlesztési alapról szóló törvényt csak nemrég fogadták el, a szakemberek azonban már most dolgoznak a módosításán. Kása Zoltán, az alap igazgatója szerint az egyik legnagyobb hiányosság, hogy csak a megyei építkezési hivatalok végzik az ellenőrzést.
Befagyasztott lakástámogatás
Az Állami Lakásfejlesztési Alap (ÁLA) költségvetését az új törvény értelmében már a kormánynak is jóvá kell hagynia. Ez azonban a tegnapi ülésén sem fogadta el a rendeletet, így továbbra sem érkezhetnek a kérvények az alaphoz, amelynél több mint 3 milliárd korona vár elosztásra. Az idei terveikről Kása Zoltánnal, az ÁLA igazgatójával beszélgettünk.
SPORTHĺRADÓ
Női tenisztorna, Tokió (az összdíjazás 1,3 millió dollár), nyolcaddöntő: Davenport (amerikai, 2.)– Vento-Kabchi (venezuelai) 6:2, 6:1; Hantuchová (szlovák, 8.)–Sarapova (orosz) 7:6, 6:1.
Előkészületi futballmérkőzések: Slovan–Rim. Sobota 1:1 (0:1), góllövők: Ed. Hrnčár (11-esből), ill.
NHL
New York. Tíz mérkőzést játszottak az észak-amerikai profi jégkorongligában.
Eredmények: BOSTON–ATLANTA 5:4 (1:1, 2:1, 2:2), gólütők: Bergeron, Thornton 2, Murray, Rolston, ill.
SPORTFOGADÁS
A TIPOS BINGO 6. játékhetének nyerőszámai és a nyereménylista.
NÉGY SAROK: 39, 59, 21, 73, 53, 9, 8, 67, 1, 17, 3, 7, 14, 74, 66, 75, 33, 29, 4, 16, 56, 43, 13, 61, 32, 6, 41, 48. NYEREMÉNY: 56 korona.
ÁTLÓS (DIAGONÁLIS) SZÁMOK: 23, 10, 55, 54, 42, 52, 15, 18. NYEREMÉNY: 1 073 korona.
Dankó Ilona doppingolt
Budapest. Dankó Ilona neve is a doppingolás miatt diszkvalifikáltak között szerepel a novemberi olimpiai kvalifikációs világbajnokságnak a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) honlapján közölt, hivatalosan módosított eredménylistáján.