Dankó Ilona doppingolt

Budapest. Dankó Ilona neve is a doppingolás miatt diszkvalifikáltak között szerepel a novemberi olimpiai kvalifikációs világbajnokságnak a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) honlapján közölt, hivatalosan módosított eredménylistáján.

Budapest. Dankó Ilona neve is a doppingolás miatt diszkvalifikáltak között szerepel a novemberi olimpiai kvalifikációs világbajnokságnak a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) honlapján közölt, hivatalosan módosított eredménylistáján. Ugyanúgy, mint a hasonló okból második helyétől megfosztott, s 2 évre eltiltott orosz Vlagyiszlav Lukanyiné. A kanadai vb-n a szombathelyi Dankó Ilona a 75 kilogrammos súlycsoportban eredendően a negyedik helyen zárt az összetettben, az IWF új vb-rangsorában azonban már a kizártak között jelölik A női csapatversenyben szerzett pontjait is, a magyar válogatott szempontjából viszont ez nem jelent változást a kvótákat illetően: a női válogatott a megmaradt pontszámmal is ott van a három olimpiai induló nevezésére jogosult nemzetek között. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?