Befagyasztott lakástámogatás

Az Állami Lakásfejlesztési Alap (ÁLA) költségvetését az új törvény értelmében már a kormánynak is jóvá kell hagynia. Ez azonban a tegnapi ülésén sem fogadta el a rendeletet, így továbbra sem érkezhetnek a kérvények az alaphoz, amelynél több mint 3 milliárd korona vár elosztásra. Az idei terveikről Kása Zoltánnal, az ÁLA igazgatójával beszélgettünk.

Miért került le az ÁLA tevékenységét szabályozó rendelet a tegnapi kormányülés programjáról?

Az ülésen, egyéb elfoglaltságai miatt, nem vehetett részt sem Ivan Mikloš pénzügyminiszter, sem Gyurovszky László, az építésügyi tárca vezetője. Kételyek merültek fel azonban a támogatások kamatozását illetően is, a miniszterek így inkább egy későbbi ülésükön döntenek a rendeletről.

Van azonban egy további akadálya is a kérvények fogadásának.

Igen, januártól megszűntek a járási hivatalok, a kérvényeket így a volt járási székhelyek városi hivatalaiban lehet beadni. Én már felszólítottam mind a 79 polgármestert, hogy küldjék el az alapnak azon kontaktusszemélyek elérhetési lehetőségeit, akik a kérvényeket fogják intézni. A mai napig a polgármesterek mintegy 70 százaléka válaszolt a felkérésemre. Ha megjelenik a kormányrendelet, akkor ezekben a városokban, ahol már ismert a kontaktusszemély, az érdeklődők máris benyújthatják kérvényeiket. Arra számítok, hogy már két héten belül fogadhatjuk a kérvényeket.

Mennyi ideje van a hivatalnak egy-egy kérvény elbírálására?

Ha beadjuk a kérvényt, a városnak 14 napja van az elbírálására, ezt követően pedig kísérőlevéllel küldik el az alapnak. Nálunk a beérkezés sorrendjében sorszámozzuk a kérvényeket. Az alapnak 90 napon belül kell döntenie a kérvény sorsáról, a döntést az alap írásban küldi meg a kérvényezőnek. Elküldjük számára az aláírt szerződést, amit aztán aláírva visszaad számunkra. A szerződés alapján elküldjük a két együttműködő bankunknál, az OTP-nél vagy a Dexiánál nyitott számlára a pénzt.

Milyen változásokra számíthatunk idén az alap által támasztott feltételek esetében?

A magánszemélyek kérvényezésénél az alap három legkomolyabb feltétele nem változott, vagyis a kérvényező jövedelmének el kell érnie a létminimum 3,5-szeresét. A visszafizetés során a létminimum 1,3-szorosának kell megmaradnia a kérvényezőnek. A lakásoknál 80-ról 90-re növeltük az alapterület felső határát. A jogi személyeknél a bérlakások esetében maradtak a feltételek. A kivitelezőt azonban közbeszerzés útján kell kiválasztani, és az egy négyzetméterre átszámított árat 18 820 koronára növeltük.

Mekkora pénzösszeggel gazdálkodik az alap?

Idén 3,126 milliárd korona áll az alap rendelkezésére. Ez már a nettó összeg, vagyis az a pénzösszeg, amit az alap folyósítani fog az egyes programokra. Ebből 1,4 milliárd koronányit az újonnan beindult bérlakás-építési programra szeretnénk fordítani, a lakások hőszigetelésének programját pedig 475 millió koronával szeretnénk megerősíteni. Úgy gondoljuk ugyanis, hogy az árak az elmúlt időszakban jelentősen nőttek, amit nekünk is követnünk kell. Törvényből eredő kötelességünk azonban azon városok támogatása is, ahová az elkövetkező időszakban nagyobb külföldi beruházás érkezik. Itt főként olyan városokra gondolunk, mint például Nagyszombat vagy Zsolna. Erre a célra mintegy 50 millió koronát fordítunk. A fennmaradó összeg a többi program között oszlik meg. Kiemelten kezeljük majd az új lakások és családi házak építését, jobban odafigyelünk azonban a lakások vásárlására is.

Végeztek valamilyen előzetes felmérést arról, hogy mely programok iránt várható a legnagyobb érdeklődés?

Idén szerintünk a legnagyobb érdeklődés a bérlakások építése iránt lesz, ez a program ugyanis az elmúlt évben átmenetileg szünetelt. Az alap erre a célra több pénzt is fordíthatott volna, kötve vagyunk azonban az építésügyi tárca költségvetésével, amely szintén hozzájárul ehhez a programhoz. A minisztérium körülbelül 600 millió koronás támogatással számol. A lakásfejlesztési alap ehhez 1,4 milliárd koronás kölcsönnel járul hozzá. Hogy a lehető leghatékonyabban tudjuk nyújtani a támogatásokat, ahhoz 30/70-es arányt szabtunk meg. Vagyis az alap kölcsön formájában a kérvényezett összeg 70 százalékát folyósítja, míg a minisztérium 30 százalékos vissza nem térítendő támogatást nyújt. A községeknek így nem kell kezdőtőkével rendelkezniük, ahhoz hogy megkezdhessék az építkezést. A kormányrendeletben javasolt kamatot a bérlakásépítés esetében lényegesen alacsonyabbra szabtuk. A bérlakásépítésre idén 1,2 százalékos kamattal számolunk. Ez lényegesen alacsonyabb az előző évekhez képest, hiszen az elmúlt két évben ez 3,9 százalékos volt.

Milyen kamatokra számíthatunk idén a többi program esetében?

A jegybank tavaly december 20-án csökkentette a kamatokat, az alapkamat így 6,25 százalékról 6 százalékra csökkent. Tavaly az alap által felszámolt kamatok az alapkamat 50-100 százalékát tették ki. Idén ez 40-80 százalék között fog mozogni. Ennek megfelelően az alap által felszámított legalacsonyabb kamat 2,4 százalékos, a legmagasabb pedig 4,8 százalékos lesz. Tavaly a kamatok 2,6 és 6,25 százalék között mozogtak.

Szlovákiában a panellakások jelentős részénél egyre több szerkezeti hiba fordul elő, ráadásul az elmúlt időszakban szinte divattá vált a panelházak hőszigetelése. Milyen támogatásokat nyújtanak ezekre a célokra?

A felújításoknál a legkeresettebb program szerintünk a hőszigetelés lesz. Eddig egy négyzetméterre csak 1800 koronát adtunk erre a célra, most azonban ezt 7600 koronára emeltük. Ha egy lakásközösség elhatározza, hogy felújítja a panellakást, akkor ebbe bele kell férnie a hőszigetelésnek és az ablakok cseréjének. Ha mindehhez van saját pénzük is, akkor olyan hatékony tatarozást tudnak végezni, aminek köszönhetően lényegesen csökkenhet az energiafelhasználás. Problémák lehetnek a fővezetékekkel is, ezt is ezen a támogatáson keresztül lehet megoldani. Hogy ezzel a támogatással ne lehessen visszaélni, az alap kidolgozta ennek az ellenőrzési mechanizmusát.

Az elmúlt hónapokban a kormány korrupcióellenes harcot hirdetett. Mit tesznek azért, hogy a kérvényezők vagy a hivatalnokok részéről kizárja a korrupciót?

Teljesen kizártnak tartom a korrupció lehetőségét az alapnál, és kérném a kérvényezőket, hogy ha járási szinten ilyen probléma felmerülne, akkor jelezzék nekünk. A járásokból kaptunk olyan jelzéseket, hogy megpróbálták megvesztegetni az elbírálókat. Azt ajánlom a hivatalnokoknak, ilyen eseteknél a kérvényt ne vegyék figyelembe, és az esetet jelezzék az alapnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?