Pozsony. „Ivan Mikloš nem sérthetetlen, nem is bírálhatatlan, hiszen vét hibákat” – szögezte le Pavol Rusko, az Új Polgári Szövetség elnöke, a JOJ televízió tegnap déli vitaműsorában.
Keresés
George Bush és a Vulcanusok
Vulcanusról, a tűz római istenéről nevezték el csoportjukat azok az amerikai politikai személyiségek, a Pentagon egykori munkatársai, akik ma, George W. Bush elnöksége alatt meghatározzák az amerikai külpolitikát – derül ki az amerikai könyvpiac egyik újdonságából.
Szemben a gyilkossal
Németországban a közelmúltban letartóztatták a 86 éves Ladislav Nižňanskýt, a szlovák fasiszta Hlinka-gárda egyik egységének volt parancsnokhelyettesét, aki annak idején különös kegyetlenségével tűnt ki. Letartóztatása a hat évtizeddel ezelőtti események talán egyetlen, még élő tanújára, az izraeli Alexander (Sanyo) Breuerre irányította a figyelmet.
Horoszkop
Engedékeny, mindenki kívánságát teljesíti. Vénusz szerint Ön sosem elrontója a jónak. Többre menne a rendszeres tornával, erősítenie kellene az izmait.
Most az a legfontosabb, hogy kifejlessze magában az optimista életszemléletet, most ugyanis nem tudja örömmel fogadni, amit nyújt az élet.
Lehetőségek vállalkozóknak
Ingatlan, befektetés
11780001 Vállalkozásoknak ajánlunk kedvező feltételekkel üzleti, befektetési lehetőséget, egy magyar kft-t (Győrben) megvételre, melynek alaptevékenysége villanyszerelés nagyüzemi fogyasztók energetikai felügyelete, országos ügyfélkörrel.
Rekordszinten a korona
Eddigi története során még nem állt olyan erősen a korona az euróval szemben, mint pénteken: külföldi megbízók vásárlási hulláma pénteken 40,190/240-ig nyomta a korona/euró árfolyamot.
Késhetnek a leveleink
Budapest. Nem sikerült teljes mértékben helyreállítani a Magyar Posta központi küldemény-feldolgozó bázisának normális működését.
Nálunk nagy volt az elvonás
Párizs. A legtöbb OECD országban csökken bruttó és nettó bérek közötti különbség, így javulhat munkahelyteremtés és a foglalkoztatás – állítja az OECD tanulmánya.
Halott színész kerestetik
London. Halottas színésztoborzást hirdetett egy londoni színtársulat: a jelentkezőnek vállalnia kell, hogy mire a darab május közepén színre kerül, ő már nem él. A különös pályázatot az magyarázza, hogy a kísérleti színház bemutatója a halált övező tabukról szól.
Miért fontos a NATURA 2000 tájvédelmi lista?
Miklós László környezetvédelmi miniszter:
A kormány szerdán fogadta el a NATURA 2000 természetvédelmi listát. Mi a szerepe ennek a dokumentumnak?
A nemzeti természetvédelmi lista elfogadásával egyszerre két, a biotópok és a madarak védelmére vonatkozó európai uniós irányelvnek is eleget teszünk.