Pozsony. „Ivan Mikloš nem sérthetetlen, nem is bírálhatatlan, hiszen vét hibákat” – szögezte le Pavol Rusko, az Új Polgári Szövetség elnöke, a JOJ televízió tegnap déli vitaműsorában.
Az ANO is el akarja számoltatni Ivan Miklošt
Az ANO elnöke szerint az ellenzék nem egységes, amire Veteška azt válaszolta: Véletlen egybeesés, hogy a szavazásról betegség miatt hiányzott néhány honatya. „Miután távozott Katarína Tóthová és visszajött Gabriel Karlin, csodálatos módon a képviselőket megtámadta valamilyen vírus” – tette hozzá a HZDS képviselője, aki szerint nem az a fontos, hogy most nem sikerült megvonni a bizalmat, hanem az az elgondolkodtató, hogy a kormánypártok közül nem mindenki támogatta Miklošt. Az MKP-frakció és két ANO-s képviselő tartózkodott a szavazástól. „A koalíciós tanács legközelebbi ülésén felvetjük a tárcavezetővel szembeni fenntartásokat. Szeretnénk, ha a jövő évi büdzsé már hibátlan lenne, és ha nem fordulna elő, ami tavaly, azaz, hogy néhány százmillióról vitatkozunk, mert az egyes prioritásokra alig jut pénz, később meg csak úgy találunk 17 milliárdot a költségvetésben” – jegyezte meg Rusko.
Az államfőválasztással kapcsolatban a liberális politikus elismerte: az ANO jelöltjének, Ľubo Romannak a fiaival összefüggő botrány miatt is csökkent a támogatottsága, és miután mérlegelte esélyeit, úgy döntött, visszalép. „Amikor az MKP František Mikloškót választotta, Romannak nagyobb volt a népszerűsége, ám a magyar párt nem a valóságból indult ki. Remélhetőleg a koalíciós partnerek a második forduló előtt szem előtt tartják majd a reális helyzetet.” – mondta Rusko. Veteška reméli, a kampány tisztességes és pozitív lesz. Szerinte azzal, hogy az ellenzék a népszavazáson való részvételre, a koalíciós pártok pedig távolmaradásra ösztönöznek, a polgárokat csak összezavarják. Veteška nehezményezte azt is, hogy néhány községben a két szavazás két különböző helyen lesz.
Ha a referendum miatt az államfőválasztáson is alacsony lesz a részvételi arány, azért Rusko szerint Rudolf Schuster lesz felelős, amiért a két voksolást összekötötte. A zsolnai beruházással kapcsolatban Veteška leszögezte: nemcsak északon, hanem délen és keleten is meg kell építeni az autópályát, hogy oda is érkezhessenek külföldi befektetők. (sza)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.