Brüsszel.
Keresés
Szárnyaló kereskedelem
Genf. Elsősorban a kínai áruk özönének köszönhetően óriási mértékben növekszik a világkereskedelem, amelyben a legnagyobb exportőr már nem az USA, hanem Németország. Szlovákia külkereskedelmi hiánya azonban az elkövetkező egy-két évben tovább mélyülhet.
Semmire sem elég a pénz
A bodrogközi községben 1915-től működött iskola, melyet az 1977/78-as tanévben a bolyi teljes szervezettségű alapiskolába integráltak. A kilencvenes évek elejétől újra van kisiskolája a falunak, melyben jelenleg két pedagógus – két összevont osztályban – 25 gyermekkel foglalkozik.
Jó is, meg nem is
„Bár még részletes számításokat nem végeztünk, csak a saját előzetes kalkulációimra tudok támaszkodni, de az már most látható, hogy a számunkra kiutalt fejpénzből nem fogunk kijönni – tájékoztatta lapunkat Ferencz József, a hanvai alsó tagozatos iskola igazgatója.
Csökkentés, spórolás
Költségvetési nehézségek miatt mindenképpen csökkentik a pedagógusok létszámát a patasi kisiskolában, melyet 37 diák látogat.
Valószínűleg a bezárás lesz a kisiskolák sorsa
A kisiskolák, vagyis a csak alsó tagozatot működtető, kis létszámú oktatási intézmények fenntartása köztudottan gazdaságtalan, működtetésük tetemes költséggel jár. Ugyanakkor a diákok szülei részéről nagy az érdeklődés irántuk.
Bomba helyett bombahírek
Kassa. Gyanús bőröndre lettek figyelmesek kedd este kassai járókelők. A gazdátlan koffer miatt riasztott tűzszerészek lezárták a Kavacsányi utcát, pokolgép helyett azonban csak néhány régi Új Szót találtak a bőröndben. Lapunk 1988-as példányait a fekete kofferrel együtt lefoglalta a rendőrség.
Utazhatunk-e személyi igazolvánnyal május 1-jétől?
Jaroslav Paľov ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központjának igazgatója:
Igen.
Felemás lett az önkormányzati reform
Pozsony. A kormány felemás módon hajtotta végre az önkormányzati reformot, több fontos hatáskört ugyan átutalt a régióknak, ehhez azonban mindeddig nem biztosította kielégítően a pénzügyi forrásokat – állítja Michal Sýkora, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának elnöke.
Első ránézésre rendben
Pozsony. Első ránézésre rendben van a Magyar Koalíció Pártjának 2003-ra vonatkozó zárszámadása. A Fair Play Szövetség szerint azonban jobban oda kellene figyelni a Westminster Alapítványtól származó összegre. Az MKP 2002-ben egymillió, tavaly pedig csaknem félmillió koronát kapott Londonból.