Pozsony. A közbeszerzési hivatal (ÚVO) tavaly 11 büntetést rótt ki, összesen 1,569 millió korona értékben – nyilatkozta Molnár Rozália, a közbeszerzési hivatal elnöke. Szerinte 2003 az európai uniós jogharmonizáció jegyében telt, idén pedig a törvényi változtatásokat a gyakorlatban is szeretnének érvényesíteni.
Keresés
Spekulánsok nem kellenek
Prága. Hivatalos cseh vélemény szerint ha az európai uniós tagországok gazdái földet vesznek Csehországban, s azt rendesen megművelik, akkor az hasznos lesz a cseh mezőgazdaság számára is.
NÉHÁNY PÁRT LISTAVEZETŐI
1 – MAGYAR KOALĺCIÓ PÁRTJA – MKP
1. Bauer Edit
2. Berényi József
3. Duka Zólyomi Árpád
4. Klenovics Gábor
5. Tóth Péter
2 – ÚJ POLGÁRI SZÖVETSÉG – ANO
1. Jozef Heriban
2. Eva Černá
3. Katarína Glončáková-Golev
4. Ivan Radosa
5. Iveta Henzélyová
3 – SZLOVÁK DEMOKRATIKUS ÉS KERESZTÉNY UNIÓ – SDKÚ
1.
Ádáz harc tizennégy helyért
Június tizenharmadikán rendezik az első európai parlamenti választást Szlovákiában. Az országnak 14 képviselője lesz a 732 tagú EP-ben, ezért 14 jelöltből álló listát állíthattak össze a pártok. Ezzel a lehetőséggel nem mindegyik élt.
Görögország
A görögök általában 40 órát dolgoznak csak hetente, a havi minimálbér 473 euró, az átlagos órabér 7,7 euró.
Új ruhát kap Hello Kitty
Brüsszel/Tokió. Az Európai Unió a népszerű japán kabala, a Hello Kitty segítségével szeretné népszerűsíteni az EU-t és az eurót Japánban.
Brüsszel ki akarja sajtolni a „parmezán” név védelmét
Brüsszel. Az Európai Unió perrel fenyegeti Berlint, hogy kikényszerítse: a német sajtgyártók ne használják a parmezán megnevezést.
Lengyelországban euróval is fizethetünk májustól
Varsó. Május elseje után Lengyelországban a zloty marad a hivatalos fizetőeszköz, de a boltokban és hivatalokban az eurót is elfogadják majd, miután a lengyel pénzügyminisztérium elfogadta az ehhez szükséges rendelkezéseket.
Németek cseh krematóriumokban
Prága. Az olcsó temetkezés lehetősége miatt az európai uniós csatlakozás után eláraszthatják Csehországot a németek.
Leginkább a franciák félnek a bővítéstől
Párizs. Az Európai Unió tagállamai közül egyedül Franciaországban vannak többségben a keleti bővítés ellenzői: a franciák 55 százaléka tart attól, hogy a 10 új tagország belépése után helyzete romlani fog, miközben a negatív várakozások az unió átlagában nem haladják meg a 36 százalékot.