London. Szépítettek az emberek a lovak ellen Nagy-Britanniában: végre ember nyerte a ló elleni 35 kilométeres futóversenyt. Viszont még így is vezetnek a lovak 24:1-re. Az emberiség a 27 éves Huw Lobbnak köszönheti a diadalt, aki rendszeresen fut maratoni távon.
Keresés
Tehénlepényrulett
Nashville. Végre tehénlepény-rulettezhetnek a tennessee-iek is: az állam szenátusa jóváhagyta ezt a „bio-szerencsejátékot”, bár csak jótékony célra.
Kéretlen égi posta
Wellington. Meteorit-találatot kapott egy ház Új-Zélandon. A grapefruit nagyságú, 1 kiló 30 dekás égi vándor átszakította az épület tetejét, padlásának alját, majd pedig az egyik szobába érkezve begurult egy számítógép alá.
Károly mégis tiszta?
London. Hajlandó visszavonni állításait az az egykori udvari lakáj, aki tavaly azt próbálta elterjeszteni, hogy tanúja volt a brit trónörökös homoszexuális kapcsolatának, de – ahogy az erről szóló állítást is pénzzé tette – csak jelentős összegért lenne hajlandó a „sztori” visszavonására is.
VIGYORGÓ
Nagy a család
– Pistike, ti hányan vagytok a családban? – kérdi a tanító néni.
– Heten.
– És te vagy a legidősebb?
– Nem, a nagyapám!A puska
Tanár a dolgozatnál:
– Pistike, ne puskázz!
– De hát nem is puskáztam.
Nyergeld a bringád!
A Szabadság Vándorai Túrakerékpáros Egyesület szeretettel meghív mindenkit egy kis kirándulásra. A túra időpontja: 2004. június 19-e (szombat), eső esetén vasárnap.
Találkozó: Szlovákia, Rév-Komárom, Szabadidőközpont, Rozmaring utca 1. (VII. lakótelep), információk: [email protected], mobil: 0908/133 364.
Léteznek-e meztelen kutyák?
Első pillanatban, amikor az ember szembesül ezzel a kérdéssel, semmi kétsége sem fér ahhoz, hogy egy kutya szőrös, legyen az rövid, közepes vagy hosszú, sima, hullámos vagy göndör, de szőrös. Pedig ha tudnák, hogy valójában tényleg léteznek meztelen, úgy is mondhatnánk, kopasz kutyák...
Lesben álltak az iskola pedellusai
Lansdale. 35 ezer villás reggeliben részesülhettek volna tehenek egy amerikai középiskola füves parkjában, ha oda mentek volna legelni, de nem mentek. A 35 ezer villás reggeli emberi szemmel inkább csak 35 ezer villás reggel volt, vagy gyep, ennyi műanyag evőeszközt döfködtek ugyanis diákok csínyből az iskola parkjába.
Csak lazán! Tanulj és relaxálj!
A felvételi vizsgák előtt érdemes jól kihasználni a rendelkezésre álló időt. Mielőtt a tankönyvekre vetnéd magad, érdemes ráhangolódni a munkára, egy kis lazítás, relaxáció ugyanis bizonyosan fokozza a tanulási munka hatékonyságát.
Fogadj örökbe nagymamát!
Ungvár. A Dorcas Nemzetközi Segélyszervezet kárpátaljai szervezetének tavaly indult egy új programja, amely „Fogadj örökbe egy nagymamát!” jelszóval fut. E kezdeményezés célja az, hogy a református gyülekezetek hajlott korú és egészségi okokból a templomot látogatni már nem tudó tagjai ne maradjanak magukra.