Fogadj örökbe nagymamát!

Ungvár. A Dorcas Nemzetközi Segélyszervezet kárpátaljai szervezetének tavaly indult egy új programja, amely „Fogadj örökbe egy nagymamát!” jelszóval fut. E kezdeményezés célja az, hogy a református gyülekezetek hajlott korú és egészségi okokból a templomot látogatni már nem tudó tagjai ne maradjanak magukra.

Ungvár. A Dorcas Nemzetközi Segélyszervezet kárpátaljai szervezetének tavaly indult egy új programja, amely „Fogadj örökbe egy nagymamát!” jelszóval fut. E kezdeményezés célja az, hogy a református gyülekezetek hajlott korú és egészségi okokból a templomot látogatni már nem tudó tagjai ne maradjanak magukra. A program céljáról és annak hatékonyságáról Fodor Gusztáv református lelkipásztort kérdeztük.

– A projekt célja, hogy az egyházak, a helyi gyülekezetek megtalálják és elérjék ezeket az idős embereket és éreztessék velük azt, hogy nemcsak akkor voltak fontosak, amikor aktívan látogatták az istentiszteleteket, adakoztak az egyház javára, hanem most is, miután már nehezen mozgó, esetleg ágyban fekvő betegek. Azokra a nagyapákra és nagymamákra gondoltunk, akik egyedülállóak, nem támogatják őket a gyerekeik, illetve unokáik. A helyi gyülekezet készít egy felmérést ezekről az idős, magányos emberekről, amit elküldünk Hollandiába. És a holland donorok ezeknek az idős embereknek küldenek majd egy bizonyos összeget, amit mi eljuttatunk havonta a rászorulóknak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?