Tehénlepényrulett

Nashville. Végre tehénlepény-rulettezhetnek a tennessee-iek is: az állam szenátusa jóváhagyta ezt a „bio-szerencsejátékot”, bár csak jótékony célra.

Nashville. Végre tehénlepény-rulettezhetnek a tennessee-iek is: az állam szenátusa jóváhagyta ezt a „bio-szerencsejátékot”, bár csak jótékony célra. A szabályok egyszerűek: egy rögbipályát benégyzeteznek rulettasztalszerűre, aztán ráhajtanak egy tehenet, és már csak drukkolni kell, hogy a marha hova pottyantsa Fortuna lepényét. Egy négyzet 20 dollárba kerül. A bevétel jó részét jótékony célra, egy sportklub fejlesztésére fordítják. Bár a nagy esemény csak október közepén lesz, már most elkezdték keresni hozzá a legmegfelelőbb tehenet. A fő szempont a marha emésztésének kiegyensúlyozottsága és ebből adódón kiszámíthatósága, hogy ne kelljen sokat várni a kincset érő lepény felbukkanására és landolására.

A fő szervező Craig Kisabeth, a jeffersoni középiskola atlétikai tagozatának igazgatója. Arra a kérdésre, hogy mi van akkor, ha a marha épp egy vonalra outputtyol – netán épp egy metszéspontra, négy négyzetet is érintőn – és így többen is igényt tarthatnak a nyereményre, Kisabeth nem tudott pontos választ adni, de közölte, hogy amennyire csak lehet beszabályozzák az összes lehetőséget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?