Kassa. Reggel még minden a megszokott rendben folyt. Munkába indultak az emberek, kinyitottak az üzletek. A kassai ipariban is megkezdődött a tanítás annak rendje és módja szerint.
Keresés
Pályázatok útján elnyert pénzből fedezi az önkormányzat a felújítás költségeit
Alsóvály. Úgy tűnik, hamarosan új tető kerülhet az alsóvályi Beélik-kastélyra, melyben jelenleg a községi hivatal, az óvoda és a kultúrház működik. Egy évvel ezelőtt, június 13-án – pénteken – egy szokatlan erejű vihar tövestől kicsavarta a műemlék épület előtt álló nyárfát, mely rádőlt az épületre.
Találkozzunk újra Gombaszögön
A Csemadok Országos Választmánya 2004. július 4-én 46. alkalommal rendezi meg a Gombaszögi Országos Kulturális Ünnepélyt, a felvidéki magyarság legnagyobb hagyományokkal rendelkező seregszemléjét. A rendezvényről Köteles Lászlót, a Csemadok OT ügyvezető elnökét kérdezzük.
Megújul a jabloncai katolikus templom
Jablonca. Több mint 8 millió koronát kapott ez a Torna-patak menti kisközség a Sapard programból arra a célra, hogy a helyi római katolikus templomot felújítsák. A munkálatokat májusban kezdték el azzal, hogy a templom elgazosodott környékét kitisztították, és a beomlott sekrestyéből a köveket kihordták.
Fórum és szakmai vita a vidékfejlesztésről
Rozsnyó. A Szövetség a Közös Célokért rozsnyói irodája Ipolyság és Fülek után Rozsnyón is fórumot rendezett, amelyen a helyi kezdeményezésekről, a vidékfejlesztésben elért eredményekről számoltak be a meghívott szervezetek, egyesületek, vállalatok és önkormányzatok vezetői.
Merengés a völgy fölött, befelé fordulva
A Pilisben jártam minap, annak is a legtetején. Ha valaki nem tudná, elárulom: évszázadok óta a magyarok szent hegyeként tartják számon az Esztergomtól délre fekvő domborulatot. Hogy az itt élt, a pálos rendet megalapító remeték szellemi hagyatéka vagy a rendkívül erős pozitív földsugárzás miatt van ez így, nem tudom.
SPORTHĺRADÓ
Kieséses rendszerű FIDE-sakk-világbajnokság, 2. forduló: Almási (2631, 44.)–Vallejo Pons (spanyol, 2666, 21.) 1:1 (mindkét parti döntetlen); Ács (2548, 97.)–Movszeszian (szlovák, 2647, 34.) 1:1 (mindkét versenyző világossal nyert). Rövidített játszmák döntenek a továbbjutásról.
WIMBLEDONI
London. A második versenynappal folytatódott az angol nyílt teniszbajnokság.
ÉRDEKESEBB EREDMÉNYEK, 1. forduló (a 64 közé jutásért) – női egyes: Miszkina (2., orosz)–Kurhajcová 7:5, 6:1; Kapros–Jugic-Salkic (bosnyák) 6:4, 2:6, 6:3; Molik (ausztrál, 27.
NAPI TIPP
Németország–Csehország. Radványi Miklós, a DAC és a Saarbrücken egykori csatára, az osztrák IV. ligás Langenlebern játékos-edzője: Mivel a csehek tartalékosan lépnek pályára, 2:1-es német sikert tippelek.
Hollandia–Lettország. Szíjjártó László, a bacsfaiak középpályása: A tulipánosoknak a továbbjutáshoz győzniük kell: 3:1-re nyernek. (sz)
EB-MOZAIK
Öngyilkosság egy gól miatt
Minden pénzét a spanyolok győzelmére tette fel Raúlék Görögország elleni meccse előtt egy albániai kisváros rendőrfőnöke, Perlat Mustafa. A 28 éves fiatalember a görögök egyenlítő gólja után annyira elkeseredett, hogy elővette szolgálati pisztolyát, és főbe lőtte magát.