Pozsony. Szlovákiában napjainkban több mint 3 millió bankkártya van forgalomban. A kártyaelfogadó helyek száma világszerte folyamatosan nő, s a kártyás vásárlás döntően ingyenes. A hazai piacot a Visa és a MasterCard kártyakibocsátó uralja.
Keresés
FEKETE KRÓNIKA
Rozsnyón 2001 júniusában a 14 éves K. Denisa negyedik emeleti lakásuk ablakából ugrott ki a rossz érdemjegyei miatt. Az eset szerencsére nem járt végzetes következményekkel. Az esés során súlyos sérüléseket szenvedett és legkevesebb hat héten belül gyógyuló sebesüléseket szerzett.
TANÁCSOK SZÜLŐKNEK
Mindenekelőtt emlékezzenek a saját bizonyítványaikra, az azokon feltüntetett osztályzatokra. Ha esetleg – gyermekükkel ellentétben – színjeles tanulók voltak, egyesnél rosszabb érdemjegyet sosem kaptak, gondoljanak Albert Einsteinre, akiről tudjuk, bizonyítványán néha még négyes is szerepelt.
A harag rossz tanácsadó
„A szülőnek gyermeke rossz osztályzatai láttán elsősorban a sikertelenség okait kell felkutatnia, ahelyett hogy a büntetés eszközéhez nyúlna” – tanácsolják a UNICEF által működtetett lelkisegély-telefonszolgálat munkatársai.
Az igazgatók pozitívan értékelik az évet
Az alap- és középiskolákban ma fejeződik be a tanítás, az oktatási intézmények tanévzáró ünnepséget tartanak, melynek során a tanulók átveszik a bizonyítványukat és ideiglenes búcsút vesznek az osztálytermektől, ahol egész évben idejük nagy részét töltik.
Minden harmadik gyerek bűnhődik
Mintegy 900 ezer alap- és középiskolás diák kapja kézhez ma év végi bizonyítványát. Az év végi bizonyítványosztás nem minden családban felhőtlen örömünnep.
CSALÁDTAGOK
Görögország
A nyugati kultúra bölcsőjeként számon tartott Görögország 1981-ben csatlakozott az Európai Gazdasági Közösséghez, a későbbi Európai Unióhoz. Az ország lakossága hasonló nagyságú, mint Magyarországé vagy Csehországé kb. 10.5 millió.
Spanyolország a merénylet ellenére célország maradt
Spanyolországot választja a legtöbb európai turista, amit még a március 11-i terrorista támadás sem tudott változtatni – derül ki egy francia kutatásból.
Lefoglalt eurós zsákmány
Párizs. A múlt héten a francia pénzhamisítás elleni központi hivatal 7500 darab 50 eurós, több mint 18 ezer darab 20 eurós, és 120 ezer darab 10 eurós hamis bankjegyet zárhatott el széfjében, a Montpellier, Lille és Párizs környéki összehangolt rendőri akciók eredményeként-számolt be a Le Figaro francia napilap.
Az állástalanságtól fél a legtöbb uniós állampolgár
Munkanélküliség, bűnözés, migráció, bizonytalan öregkor – az unió tagországaiban ezek okoznak nyugtalanságot, félelmet, egy közvélemény-kutatás most publikált adatai szerint.