A harag rossz tanácsadó

„A szülőnek gyermeke rossz osztályzatai láttán elsősorban a sikertelenség okait kell felkutatnia, ahelyett hogy a büntetés eszközéhez nyúlna” – tanácsolják a UNICEF által működtetett lelkisegély-telefonszolgálat munkatársai.

„A szülőnek gyermeke rossz osztályzatai láttán elsősorban a sikertelenség okait kell felkutatnia, ahelyett hogy a büntetés eszközéhez nyúlna” – tanácsolják a UNICEF által működtetett lelkisegély-telefonszolgálat munkatársai. A legtöbb, bizonyítványa és ebből adódóan szülei reakciója miatt már jó előre aggódó diák június 15-e és 23-a közt hívta fel a szolgálatot. A fiúk és lányok aránya csaknem azonos a segélykérők körében. Jelentős hányaduk a tanulási nehézségek és a rossz osztályzatok kiváltotta stressz kezelésének hatékony eszközei iránt érdeklődött, tájékoztattak a szolgálat munkatársai. A lelki segélyt és tanácsot igénylő diákok elsősorban a kilátásba helyezett testi fenyítéstől, a szülők szemrehányásától és a családi veszekedésektől tartanak.

A szakemberek szerint a szülőnek értékelnie kell gyermeke igyekezetét, még akkor is, ha mindez bizonyítványában nem tükröződik. El kell fogadnia a rossz osztályzatokat is, hiszen a büntetés, legyen az fizikai vagy lelki bántalmazás, nem vezet eredményre. Sőt, ellenreakciókat válthat ki a nebulóból, így jobb teljesítményre aligha ösztönzi. Éppen ezért, mielőtt a gyerekük rossz bizonyítványán felháborodott szülők a tanárokon vagy ami még ennél is rosszabb, magán a gyereken állnának bosszút, és elcsattanna az a bizonyos makarenkói pofon, nem árt, ha előbb önmagukba néznek, vajon őket mennyiben terheli felelősség a gyerek rossz osztályzataiért, megtettek-e mindent csemetéjük érdekében, biztosítják-e számára a tanuláshoz szükséges megfelelő légkört, támogatják-e terveiben, kiállnak-e mellette.

A lelki segélyt kínáló telefonszolgálat munkatársai figyelmeztetnek, az osztályzatnak önmagában véve nem kell túlzott fontosságot tulajdonítani, felesleges túlértékelni jelentőségét. A megoldást a gyermekkel szembeni szeretetteljes, ugyanakkor következetes szülői fellépés jelenti.

A UNICEF lelkisegély-szolgálatát a diákok szükség esetén a nyári szünidő hónapjaiban is hívhatják (0800 11 21 12). (ervé, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?