Párkány. Az előzetes tervek szerint a műszaki szolgáltató vállalat jövőre a volt szovjet laktanya területére költözne – tudtuk meg Nagy Tibor igazgatótól.
Keresés
Bejegyzések a hídőr naplójába
Párkány. Mint arról lapunkban már beszámoltunk, június elején két fiatal svájci művész érkezett a városba, akik egy nemzetközi művészeti pályázat nyerteseként a hídőr szerepét töltik be, s amellett, hogy a Duna két partját összekötő, a régió összetartozását jelképező alkotást hoznak létre, megfigyeléseiket, benyomásaikat a hídőr naplójába is rendszeresen bejegyzik. Nem csak afféle hídbakterségről van tehát szó, az Interpixel inkább tükröt tart elénk, s az egyetemes szellemi értékek jegyében próbálja meg Párkányt és a Mária Valéria hidat láthatóvá tenni, megismertetni.
Szt. Martin egyszerre több műfaj képviselője
Sok oldaláról bemutatható művészt látott vendégül Esztergom, aki zenei kifejezésmódjában egyéni stílust képvisel, korlátlan őszinteséggel beszél a hangok nyelvén érzéseiről. Ugyanezekkel a jegyekkel bírnak Szentmártoni Imre – Szt.
Őszi városnapok Párkányban
A város idén is megrendezi a hagyományos Őszi Városnapokat. A Városi Galériában Gerstner István jubileumi kiállítása látható. A két nap kínálata a következő:
Szeptember 24. péntek:
11.00 – Városháza – az önkormányzat ünnepi ülése – a Pro Urbe-díjak átadása
15.
Holnap reggel kezdődik a Hídünnep
Esztergom. Szombaton a Prímás-szigeten található Sportcsarnokban rendezik az idei Hídünnepet a sport jegyében. A programok 9 órától kezdődnek, mindenek előtt az Erős Emberek Versenyével, akiknek a feladati között teherautó húzás és söröshordó emelés is szerepel.
NAPTÁR
Szeptember 24
EGY GONDOLAT
„Arra való az asszony, hogy a férfiember nála rakja le azt a sok ütést, mit a világban szerez.”
Ignácz Rózsa
NÉVNAP
Gellért és Mercédesz
A Gellért a német Gerhartból származik, jelentése: gerely.
Kezdődik a Bounty-utódok pere
Auckland. Három új-zélandi bíró érkezett szerdán a Csendes-óceáni Pitcairn szigetére, hogy megkezdjék a legendás Bounty lázadói hét örökösének perét nemi erőszak ügyében. A hét férfi ellen összesen 96 pontban emelnek vádat a brit törvények alapján.
Pándy András ezúttal megúszta
Brüsszel. Semmi nem utal arra, hogy Pándy András tiltott szervkereskedelemben vett volna részt. Ezzel fűzte le a brüsszeli ügyészség – talán végérvényesen – a 77 éves, életfogytiglani börtönbüntetését töltő belgiumi magyar segédlelkész dossziéját. Pándyt két és fél éve ítélték el, lányával, Ágnessel együtt.
Kétezer halott is lehet Haitin
Gonaives. A Jeanne trópusi vihar okozta áradásokban becslések szerint több mint 2000 ember halt meg Haitin, közülük 1072 személy halálát erősítették meg tegnap hivatalosan, eltűntként tartanak nyilván 1250 embert, és a kormány járvány kitörésétől tart.
Nem veszélyes, csak különleges
Szeptember 29-én egy terjedelmes aszteroida alig másfél millió kilométerre száguld el a Föld mellett. A Toutatis 4,6 kilométer hosszú és 2,4 kilométer széles, mozgása egy dülöngélő súlyzóéra emlékeztet.