Gonaives. A Jeanne trópusi vihar okozta áradásokban becslések szerint több mint 2000 ember halt meg Haitin, közülük 1072 személy halálát erősítették meg tegnap hivatalosan, eltűntként tartanak nyilván 1250 embert, és a kormány járvány kitörésétől tart.
Kétezer halott is lehet Haitin
A hatóságok a szokásoktól eltérően úgy döntöttek, hogy a járványveszély miatt tömegsírokba temetik az áldozatokat. Gérard Latortue miniszterelnök katasztrófa sújtotta területnek nyilvánította Haiti északi részét, háromnapos nemzeti gyászt hirdetett meg és felszólította a külföldön élő haitiakat, mindenekelőtt az orvosokat, hogy járuljanak hozzá a sérültek ápolásához. Kofi Annan ENSZ-főtitkár sürgős segítséget kért a nemzetközi közösségtől a világ egyik legszegényebb országának. Több fővárosból jelezték már, hogy élelmiszert és egyéb felszerelési tárgyakat küldenek a közép-amerikai országba. A segélyek célba juttatását azonban a felborult közbiztonság akadályozhatja: számos rendőr elhagyta őrhelyét, a kiszolgáltatott családok könnyen válhatnak fosztogatások céltábláivá, ráadásul Gonaives börtönéből több száz rab megszökött az áradások alatt. A 200 ezres városban mostanáig 1013 holttestet számoltak össze és 450 ház dőlt romba a polgári védelem adatai szerint. Gonaives hullaházai zsúfolásig megteltek a holttestekkel.
„A vízforrások szennyezettsége és a latrinák víz alá kerülése miatt fennáll a járványok kitörésének veszélye” – jelentette be a nemzetközi vöröskereszt, hangsúlyozva, hogy égető szükség van tetanusz elleni oltóanyagra. Az Oxfam nemzetközi segélyszervezet illetékese, Joe Fay nem zárta ki, hogy tífusz vagy kolera ütheti fel a fejét.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.