Auckland. Három új-zélandi bíró érkezett szerdán a Csendes-óceáni Pitcairn szigetére, hogy megkezdjék a legendás Bounty lázadói hét örökösének perét nemi erőszak ügyében. A hét férfi ellen összesen 96 pontban emelnek vádat a brit törvények alapján.
Kezdődik a Bounty-utódok pere
Az eljárás nagy vitákat váltott ki jogászkörökben, akik szerint bizonyos jogi elveket nehéz lesz alkalmazni egy mindössze 50 fős közösségben. Steve Christian, az egykori zendülő első tiszt, Fletcher Christian egyenesági leszármazottja, Pitcairn polgármestere szerint a procedúrának pusztító következményei lehetnek a lakosságra, mivel kénytelenek lesznek egymás ellen tanúskodni. A vádlottak védői korábban azzal is próbáltak érvelni, hogy bár a sziget a mai napig brit gyarmat, a zendülőket 1789-ben árulásuk miatt törölték a brit alattvalók sorából, ezért a maiak felett sem ítélkezhetnének a szigetország joggyakorlata alapján.
Pitcairn története 1789. április 28-án kezdődött, amikor a Christian vezetésével fellázadt matrózok hatalmukba kerítették a Bountyt, kapitányát, William Bligh-t híveivel együtt egy csónakba tették. A lázadók később felgyújtották a hajót, és a tahiti nőkkel együtt telepedtek le az addig lakatlan szigeten.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.