A királyhelmeci városházán pénteken nemzetközi borversenyt szerveztek. A rendezvényen magyar és szlovák kis- és nagytermelők, cégek, illetve magánszemélyek mutatták be boraikat. A II.
Keresés
Jótékonysági nótaest Királyhelmecen
Királyhelmec. A fesztivál ideje alatt a királyhelmeci kultúrház nagytermében két jótékonysági zenés estet is rendeztek. Szeptember 19-én a Szóljon hangosan az ének című műsorban a 80-as és a 90-es évek slágereit hallhatták az érdeklődők.
Fesztivál a Bodrogközben
A Bodrogközben szeptember 18-a és 26-a között rendezték meg a II. Bodrogközi Kulturális Fesztivált. Ebben az időszakban nemcsak Királyhelmecen zajlottak kulturális és sportrendezvények, hanem a régió több más településén is.
Nyárbúcsúztató, avagy Cseszkóba, hej...!
Ismét csak véget ért a nyár. Ez nem baj, hiszen minden évben így van, lassan kezdem is megszokni.
A fecskékkel és más vándormadarakkal együtt lassan elhúznak a turisták is – ahogy jöttek, félmagasan, mint a vadludak, és ez szintén nem baj.
Több odafigyelést érdemelne a Fábry-emlékház
Van ennek az országnak egy része, ahol a természet még most is gyönyörű, ahol nincs zsúfoltság, ahol a mérések tanúsága szerint is legtisztább a levegő. Nem, nem a Magas-Tátra, hanem Stósz, az a Bódva menti település, ahol az ezüst- és rézbányák már a tizenhetedik század végén kimerültek, ahol a gazdag fenyves- és lombos erdőkkel fedett, hegyekkel övezett – észak felől teljesen elzárt – és csakis dél felé nyitott festői tájon Komporday Róbert méltán nyithatott gyógyhelyet és hidegvíz-gyógyfürdőt már 1881-ben.
Búcsi Szüreti Ünnepély – tizenhetedszer
Búcs. Az egykori hagyományok felelevenítése óta már 17. alkalommal rendeztek szüreti ünnepséget Búcson.
A szeptember harmadik hétvégéjén tartott ünnepély ezúttal a Csemadok megalakulásának 55. évfordulója jegyében zajlott.
Megújul a lévai zsinagóga?
Léva. A vár közelében található, a 19. század közepén épült zsinagóga magán viseli az eltelt százötven viharos esztendő minden nyomát. Mint vadromantikus hangulatot idéző rom szuggesztív látvány, a városkép részeként viszont elkeserítő az állapota.
Dunaszerdahelyen pozitív az egyenleg
Dunaszerdahely. Szeptember 14-én tartotta 14. ülését a városi képviselő-testület, melyen értékelték a költségvetés félévi alakulását, és – javarészt a kiadásokra vonatkozóan – módosították a büdzsét.
Színen Aranykert Aranykertje
Dunaszerdahely. Rövidesen, várhatóan még novemberben megtartja bemutatkozó előadását a városi művelődési központban (vmk) az Aranykert bábegyüttes.
Sikeresen gazdálkodik a Zselízi Városi Könyvtár
Zselíz. Vállalkozásainak is köszönhetően sikeresen működik a város könyvtára.