Sikeresen gazdálkodik a Zselízi Városi Könyvtár

Zselíz. Vállalkozásainak is köszönhetően sikeresen működik a város könyvtára.

Zselíz. Vállalkozásainak is köszönhetően sikeresen működik a város könyvtára. Az intézmény igazgatója, Beník Jana elmondta, a rendszerváltás utáni időszakban, amikor felbomlott a könyvtárak országos, központi hálózata, a járási könyvtárak a kulturális minisztérium hatáskörébe kerültek, ám a városi könyvtárak „magukra maradtak”. „Ebben a helyzetben jogalanyiságunk tette lehetővé, hogy – ha már a vízbe lettünk dobva – ússzunk. A könyvtár vállalkozási engedélyt váltott ki, s a város azóta is egyetlen könyvesboltját üzemelteti. A városháza oldalszárnyát, ahol megtalálhatóak vagyunk, a zselíziek most már Könyvház néven ismerik. Ugyanitt van egy antikváriumunk is – részletezte az igazgatónő. – Haszonnal gazdálkodunk, a költségvetésünk szinte egyharmadát a könyvesbolt bevételei biztosítják. A Soros Alapítvány és az Illyés Közalapítvány támogatásával, valamint saját forrásból sikerült kialakítani egy négy gépből álló kis számítógépes hálózatot.” Mivel a Pro Slovakia Alapnál megpályázott, egy multimediális olvasóterem berendezésére fordítható összeget is megnyerték, ami azt jelenti, hogy bevezethetik az internetet is. „Nagyon sokrétű a tevékenységünk; mint könyvtárnak természetesen olvasóink kiszolgálása a legfontosabb. Minden évben olvasói versenyeket rendezünk. A Rákóczi Szövetség segíti a Csontos Vilmos Mezei Bokréta nevű olvasóversenyünket. Szlovák olvasóinknak a Dobšinského posolstvo nevű rendezvényt kínáljuk. A gyermekosztály egyik részében videosarkot rendeztünk be – ugyancsak önerőből. Vállalkozásaink közé tartozik a fénymásológép működtetése. 2001-től 24 alkalommal került sor az Irodalmi Kávéház nevű rendezvényünkre: a szűkebb és tágabb régiónk neves személyiségeit, a történelmünket és a hagyományainkat ismerő előadókat hívtunk meg. Tavaly az Illyés Közalapítvány támogatta rendezvényeinket. Augusztus 11-én roma gyermek olvasóinkat hívtuk meg, hogy egy kellemes délutánt töltsünk el együtt a könyvtárban. A földszinti kiállítótermünkbe lehetőség szerint helyi kötődésű alkotók színvonalas munkáival akarjuk becsábítani a látogatókat.”

Beník Janka elmondta, útbaigazítást, programtippeket kérve turisták is gyakran keresik föl a könyvtárat. „Úgy gondolom, egy ilyen gazdag múltú városnak nagy szüksége lenne egy információs központra, s könyvtárunk alkalmas lenne ilyen feladatok ellátására. A polgármesterrel, Nagy Gézával együttműködve, az ő és a Kárpátia Alapítvány ajándékaként az idei tanévnyitón minden elsős kisdiák padjára könyv került, a köteteket boltunk választotta ki és szerezte be. Nagy büszkeségünk, hogy a Kárpátia Alapítványtól megkaptuk a Magyar Nagylexikon köteteit. Az elmúlt évben 309 könyvet vásároltunk, s a vételhez is mi gazdálkodtuk ki a pénzt.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?