Jan Palach - A lelkébe nem láttak bele

Jan Palach, a húszéves prágai bölcsészhallgató halálos tiltakozása Csehszlovákia szovjet megszállása ellen már a világhírű Agnieszka Holland HBO által finanszírozott 2013-as rendezésébe, az Olthatatlan (Égő bokor) című háromrészes tévéfilmbe is bekerült. Az épp ezzel a tragikus cselekedettel kezdődött, ellentétben Sedláček filmjével, amely Palach életének utolsó másfél évét dolgozza fel, s annak tükrében vetíti elénk 1969. január 16-át.

A Károly Egyetem falán Palach halotti maszkjának bronzmásolata hirdeti ezt a napot. De kapott egy másik emlékművet is, méghozzá a Vencel tér felső részén, a Nemzeti Múzeum épülete előtt, ahol elkövette sokkoló tettét. Kabátjától megválva a táskájából vett elő egy éter feliratú üveget, késsel kinyitotta, a folyadékot magára öntötte, és meggyújtotta. Már lángolt a ruhája, amikor átugrott a járda korlátján, s a parkoló autók között a Vencel szobor felé futott. Egy bolt előtt összeesett, a járókelők közül néhányan a segítségére siettek, próbálták eloltani a lángokat, aztán jött a mentő, és a még eszméleténél levő egyetemistát a Vinohrady kórház égési osztályára vitték. Ott közölte a nővérekkel, hogy tiltakozása jeléül gyújtotta meg magát, nem öngyilkosságból. Búcsúlevelet nem is írt senkinek. Sem az édesanyjának, sem a bátyjának, sem a barátainak, sem a két barátnőjének. De a táskájában volt egy papírlap, amelyen elmagyarázta tettének indítóokát.

Robert Sedláček eredeti dokumentumok alapján dolgozott. A Károly Egyetem archívumából fotókat, leveleket bányászott elő, felkutatta Palach egykori barátait, évfolyamtársait, találkozott a bátyjával.

„Szerencsére egyetlen intézmény sem privatizálta még Palach személyét, ilyen értelemben tehát nemzeti történelmünk kisajátítatlan alakja maradt, ami nagyban segítette a munkánkat – mondja a rendező. – Ami viszont így sem volt könnyű, hiszen Jan Palachot minden ismerőse meglehetősen talányos egyéniségnek írta le. Mintha mindenkinek csak a hátát mutatta volna, a lelkébe senki nem látott bele. Pár barátja volt csupán, de ők sem ismerték egymást. Ez engem is nagyon meglepett. Arról sem tudott egyikük sem, hogy barátnője volt, pontosabban két barátnője. Társaságban ritkán mutatkozott. Érzékeny, zárkózott fiú volt. Tizennégy éves korában elveszítette az édesapját, s ez meg is pecsételte ifjúkorát. Bátyjával és édesanyjával nagyon szoros kapcsolatban volt, a hétvégéket igyekezett velük, otthon, egy Prágától ötven kilométerre fekvő faluban tölteni.”

Hogy mi fért a csendes, komoly gondolkodású, erős igazságérzetű egyetemista életének utolsó másfél évébe? Jan Šuster kamerája a film százhúsz perce alatt végig Palach nyomában jár. Látjuk őt a kollégiumi társai körében, otthon, Všetatyban, vitákon, találkozókon, az egyetemi hallgatók tanácsában, hiszen aktív tagja volt a diákmozgalomnak. 1967 nyarán Kazahsztánban, rá egy évre ismét a Szovjetunióban volt diákmunkán, októberben pedig franciaországi szőlőszüreten vett részt. De mielőtt elutazott volna, pár barátjával megszállásellenes jelmondatokat írtak prágai középületek falára. Később utcai tüntetéseken vett részt. Akkoriban már egy radikálisabb akció elkövetését tervezgette, hogy felrázza a közvéleményt. 1969 januárjában a csehszlovák rádió elfoglalásának gondolata foglalkoztatta, majd általános sztrájkra akarta buzdítani az országot.

Hogy mindeközben az egész világot megdöbbentő cselekedetre készült, arról senkinek nem beszélt. Épp ellenkezőleg: igyekezett a lehető legfelszabadultabbnak, életigenlőnek mutatkozni. Figyelt és hallgatott. A legapróbb jele sem látszott rajta annak, hogy mire készül. Hogy honnan jött az elhatározás? Sedláček filmje azt is felveti, hogy Palach a franciaországi diákmunka idején egy lengyel lánytól hallott Ryszard Siwiec 1968 szeptemberében végrehajtott önégetéséről. Lehet, hogy valóban az ő példáját követte, árulkodó jelek nem utaltak erre. A pátoszt, a szentimentalizmust mindenesetre messziről kerüli a rendező. Jan Palach az ő látószögében egy mélyen gondolkodó, racionális személy, aki bátran szembeszáll a jogtalansággal és az igazságtalansággal. Kazahsztánban például kiállt egy orosz egyetemi társa mellett, aki bajba keveredett. Nevetni ritkán látjuk. Ha inni kell, akkor sem a legvidámabb cimbora, Laurel és Hardy történetein azonban jókat szórakozik. Az első csalódások akkor érik, amikor látja, hogy a rendőrség szétveri a tüntető fiatalokat, és sem az egyetem tanári kara, sem a közvélemény nem áll ki mellettük. De a végzetes napon senki semmit nem vesz észre rajta. Reggel úgy köszön el az édesanyjától, mint mindig, kollégiumi szobatársával ugyanúgy tréfálkozik, mint máskor. Mielőtt elindulna a Vencel térre, lezuhanyozik. A kamera arra a pillanatra vár, amikor a Palachot hitelesen megformáló Viktor Zavadil arcáról leolvashatja a szörnyű elhatározást.

Jan Palach nemzeti hős lett. Prágában, a Nemzeti Múzeum előtti járda kövei közül kereszt emelkedik ki önégetése helyszínén. A Rudolfinum előtti Jan Palach téren emlékművet állítottak a tiszteletére. Robert Sedláček filmje is az. Emlékmű, amely a szabadság égető fontosságára figyelmeztet. Méltó párja Agnieszka Holland alkotásának.