Ötvenöt éve érettségiztek Szencen

Szenc-55-éves találkozó
Szenc |

Néhány órára ismét gimnazistákká váltak azok a nyugdíjasok, akik 1968 májusában érettségiztek a szenci Általános Műveltséget Nyújtó Középiskolában, és az általuk nagyon kedvelt városban találkoztak a múlt héten. A beszélgetés során számos vicces történetre emlékeztek vissza.

Érettségi találkozót szerveztek a múlt héten azok az egykori szenci diákok, akik 55 éve, 1968 májusában fejezték be tanulmányaikat a gimnáziumban, régi nevén az Általános Műveltséget Nyújtó Középiskolában. A hetvenes éveik elején járó öregdiákok késő estig szórakoztak, nótáztak és nosztalgiáztak. Néhányan közülük lapunkkal is megosztottak egy-egy történetet. Mindnyájan nagyon jó szívvel emlékeztek vissza a három, Szencen töltött évre, ahol életre szóló útravalót kaptak volt tanáraiktól.

Erős alapok

Rostás Alajos szerint a gimnáziumi tanulmányaik elején bizonyos hierarchia alakult ki az osztályban, amikor mindenki elfoglalta a saját helyét.

„Tanyasi, patonyréti gyerekként időbe telt, mire elfogadtak, de erre a legjobb bizonyíték, hogy már a harmadik találkozón kértek meg az osztálytársak, hogy beszédet mondjak. A szenci iskolás évek alatt ért hatások végigkísértek felnőttként is. Jó tanári gárda volt. Az itt élő magyarság akkoriban tudatosította, hogy a vészharangot meg kell kongatni. Garaj Etelka történelem szakos tanárunk olyan információkat, tudást adott át nekünk, amivel a tanterv alapján nem foglalkozhattunk volna. A saját régiómban, később polgármesterként kamatoztattam ezt a tudást, Patonyrét régmúltját kutattam és írtam le”

– fejtette ki Rostás Alajos, aki, miután a nyitrai főiskolán elvégezte a tanító szakot, elmondása alapján a tanítványait mindig arra biztatta, ne szégyelljék magyarságukat, merjenek megnyilvánulni magyarul.

Érthetetlen történések

Az 1968-es eseményekkel kapcsolatban úgy fogalmazott, dezinformált diáksereg volt az övék, nem találták a helyüket, érthetetlen volt mindaz, ami történik.

„Jöttek a hírek Prágából, hogy Ján Palach megégette magát, jártak-keltek a tankok, kétéltűek körülöttünk, nagyon megrázó események voltak. A hatása később mutatkozott meg, egyértelműen a magyar származásom miatt nem vettek fel a nagyszombati egyetemre. A sovinizmus és az asszimilációs törekvések ezután kezdtek tombolni”

– tette hozzá. Rajczi László visszaemlékezése alapján, miután 1968. augusztus 20-án Galántán felmászott a zászlórúdra és letépte a vörös lobogót, még megúszta a következményeket, de malackai katonaként börtönbe került amiatt, mert nem hagyta szó nélkül magyarságának megcsúfolását.

„Egykori osztályfőnökünk, Andrássy Tivadar nagyon sokat tett azért, hogy ilyen erős nemzeti öntudat alakuljon ki bennünk. Amikor parlamenti képviselő lettem, akkor gondoltam azt, hogy sokkal magasabb szinten kell kinyilvánítani a magyarságunkat. Az, hogy magyar maradtam, természetes számomra”

– hangsúlyozta Rajczi László, aki az érettségi után megalakult Bolygó Hollandi zenekar basszusgitárosa volt.

Lázadó fiatalok

A szenci diákokból alapított együttes saját zenét szerzett, saját dalszövegeket írt. A környék településein léptek fel. Az egyik alapító, Poór József szerint a korabeli sajtóban sorra jelentek meg a zenekart elmarasztaló cikkek, miközben minden koncertjük nagy sikert aratott.

„Nem vettek fel a hajós iskolába, kicsit kívülálló voltam az akkori társadalmi szemlélethez képest, így lett a nevünk Bolygó Hollandi. Megvannak a régi cikkek rólunk, amik mind arról szólnak, hogy hogy merünk így gondolkodni, ilyen zenét kitalálni. A szocializmusban nem volt lehetőség a Csallóközön kívül máshol fellépni, de Pozsonyban és a Mátyusföld nagyobb településein is szerepeltünk, az első koncertünket Szencen adtuk”

– mondta. A lázadásról úgy fogalmazott, nem tudatosan lázadtak, csak nem volt természetes számukra az akkori irányelv. Tudták, hogy hiába nem akarták, mégis rossz érzést keltenek a szüleikben és az idősebbekben a viselkedésükkel, de egyszerűen kifordult belőlük ez a magatartás.

„Az orosz megszállás alatt borzasztó félelem uralkodott el az embereken, de mi fiatalok voltunk ahhoz, hogy megértsük az idősebbek ösztönös félelmét a megélhetés, a családfenntartás miatt. Az akkor írt novelláimból, elbeszéléseimből is gondjaim adódtak”

– tette hozzá. Poór József úgy emlékszik, nagyon váratlanul érte őket, amikor bevezették a francia nyelv oktatását a gimnáziumban, de nagyon tetszett nekik. Évekkel később, külföldi útjai során tudatosította, mennyire fontos az idegennyelv-tudás és mennyire sokat jelentett, hogy inspirációt kaptak volt tanáraiktól, akikért szavai szerint tűzbe mentek volna.

Szép emlékek

Bezúr Antalnak bevallása szerint csupa jó emléke van a diákévekről, nagyon jó, összetartó osztály volt az övék, Szenc egy nagyon kellemes, szép kisváros volt, ahol szinte mindenkit ismert. Szerették a helyes lányokat, együtt jártak a tóra fürödni, nagyon jó barátságok alakultak. Később a feleségével Cseklészen telepedtek le, majd úgy gondolták, meg kellene mutatni a gyerekeiknek, hogy máshol is lehet élni, így Vancouverbe költöztek. Ott megtapasztalták, hogyan lehet másokkal békésen együtt élni nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül. Sticza Erzsébet, Pethő Ida és Toronyi Mária arról meséltek, volt egy hatos lánycsapatuk, melynek tagjai nagyon jó barátságban voltak a fiú osztálytársakkal. A mai napig a régi beceneveken szólítják egymást. Nagy nevetések között meséltekcsínytevésekről is. Az egyik például az volt, amikor az iskolapadot összekrétázták és az egész osztály az előtte álló tanáron szórakozott, ahogy egyre piszkosabb lett a sötét öltönye a krétaportól. Pethő Ida arra emlékezett vissza szívesen, amikor az egyik télen nem fűtöttek az iskolában. Diószegiként az elsők között érkeztek az iskolába néhány diáktársával és az épület előtt mindenkit hazaküldtek azzal, hogy bezárják az iskolát, nem lesz tanítás. Az igazgatóságon később minden diák aláírta a nyilatkozatot, hogy nem tudja, kitől jött az információ, tehát senki sem árulta el őket. Az egykori gimnazista szerint családias volt a légkör az iskolában, mindenki mindenkit ismert, a tanárok időnként a szüleik szerepét is betöltötték. Két fiú egyszer franciaórán lent maradt a pincében asztaliteniszezni, de szerencsétlenségükre a tornatanár elkapta őket. Választhattak, hogy kettest kapnak magaviseletből vagy elviselnek két pofont. Természetesen az utóbbit választották. A szigorú büntetés a lányokat sem kerülte el. A karácsonyi szünet előtt úgynevezett menetgyakorlat volt tervben délelőttre, utána következett volna a teadélután. A harmadikos lányok már reggel kicsinosították magukat a délutáni teázáshoz, mert úgy gondolták, ezzel felmentést kapnak a menetgyakorlat alól. Sajnos tévedtek, a tanárok nem kegyelmeztek nekik, így selyemharisnyában, ünneplő ruhában, gázálarcban voltak kénytelenek végigkúszni a kijelölt terepen. Toronyi Máriának az 1968-as események a szerelmet hozták. Szülei engedélyével három napra Budapestre utazott rokonlátogatásra, de a forradalom miatt nem tudott hazautazni. Az állomáson egy fiú sietett a segítségére, akivel Kassa felé indultak el, végül házasság lett a találkozásból.

Petrovics József Sticza Erzsébettel közösen szervezi a találkozókat. Úgy fogalmazott, az osztálytársait mindenki szeretné nagyon gyakran látni, de mivel az élet némelyiküket messzire sodorta, ezért legalább ötévente megszervezik a találkozót, amelyeken szívesen gondolnak vissza a diákévekre. Szeretettel emlékeztek egykori tanáraikra is, többek között Herdics János igazgatóra, Mázik Máriára, Repová Evára, Pálffy Melindára, Garaj Etelkára, Simon Ferencre, Tóth Endrére és Szabó Lászlóra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?