Idén kilenc helyszínen 923 diák mérte össze tudását a Zrínyi Ilona Matematikaversenyben.Február 17-én zajlott a Zrínyi Ilona Matematikaverseny, melybe Magyarország mellett a határon túli magyar diákok is bekapcsolódtak.
Zrínyi Ilona Matematikaverseny 2017
Idén kilenc helyszínen 923 diák mérte össze tudását a Zrínyi Ilona Matematikaversenyben.
Február 17-én zajlott a Zrínyi Ilona Matematikaverseny, melybe Magyarország mellett a határon túli magyar diákok is bekapcsolódtak. A tömegeket megmozgató versenyt a nyugat-szlovákiai régióban e sorok írója szervezte. A tesztfeladatokat az alapiskola 2. osztályától kezdődően minden évfolyam oldotta, valamint a gimnazisták és szakközépiskolások is. Egy-egy iskolából több versenyző is indulhatott. Kilenc helyszínen összesen 923 matematikát kedvelő diák mérte össze tudását. A komáromi Selye János Gimnázium tanárai, Édes Attila, Édes Erzsébet, Szabó Endre, Hevesi Anikó, Horváth Fél Szilvia és Lami Zsuzsanna vitték a feladatokat és biztosították a többi helyszínen a verseny sikeres lebonyolítását, melyhez a helyi iskolák pedagógusai nyújtottak segítséget. A jelentkezők száma az egyes helyszíneken így alakult:
Selye János Gimnázium – 381 tanuló
Dunaszerdahely, Magángimnázium – 57 tanuló
Alapiskola, Zselíz – 39 tanuló
Alapiskola, Párkány – 46 tanuló
Galántai Gimnázium – 77 tanuló
Alapiskola, Marcelháza – 139 tanuló
Corvin Mátyás Alapiskola, Gúta – 53 tanuló
Alapiskola, Nemesócsa –102 tanuló
Építőipari Szakközépiskola, Ógyalla – 27 tanuló.
A logikus gondolkodást, a gyors észjárást és egy kis taktikát igénylő feladatsorokat nagy lelkesedéssel oldották a versenyzők. Minden résztvevő emléklapot és csokit kapott.
A javítás számítógépes feldolgozással Kecskeméten folyt. A tavaszi szünet után nagy izgalommal várták a versenyzők az eredményhirdetést, mely március 20-án volt a Selye János Gimnázium dísztermében. Az egyéni versenyben évfolyamonként értékeltük a legsikeresebb megoldókat annak függvényében, hogy összesen hány diák versenyzett az adott kategóriában. A díjazottak tárgyi jutalmat, matematikakönyveket, tollat és oklevelet, az első helyezettek serleget is kaptak. A csapatversenybe az iskolák háromfős csapatai kapcsolódtak be. Az első helyezést elért csapatok tagjai oklevelet és könyveket kaptak.
Nem feledkeztünk meg a felkészítő tanárok jutalmazásáról sem, hiszen a sikerhez az okos és szorgalmas diákok mellett egy felkészült „edzőre” is szükség van.
Az első helyezést elért diákok és felkészítő tanáraik:
2. osztály Csáki Tamás, Egyházi Nyolcosztályos Gimnázium, Ipolyság (felkészítő: Doncs Anita)
3. osztály Németh Zsófi, Munka Utcai Alapiskola, Komárom (felk.: Mészáros Adrianna)
4. osztály Baráth Andrea, Munka Utcai Alapiskola, Komárom (felk.: Kukel Mónika, Takács Ingrid)
5. osztály Lelkes Gábor, Munka Utcai Alapiskola, Komárom (felk.: Kosa Tímea)
6. osztály Záhorsky Orsolya, Pongrácz Lajos Alapiskola, Ipolyság (felk.: Kmetyo Anita)
7. osztály Klepáček László, Selye János Gimnázium, Komárom (felk.: Lami Zsuzsanna)
8. osztály Csaplár Viktor, Selye János Gimnázium, Komárom (felk.: Horváth Fél Szilvia, Horváth Katalin)
9. osztály Pinke Andrea, Selye János Gimnázium, Komárom (felk.: Édes Erzsébet)
10. osztály Bukor Benedek, Selye János Gimnázium, Komárom (felk.: Bukorné Both Emőke)
11. osztály Édes Lili, Selye János Gimnázium, Komárom (felk.: Bukorné Both Emőke)
12. osztály Csenger Géza, Selye János Gimnázium, Komárom (felk.: Horváth Katalin, Fonód Tibor)
A szakközépiskolák versenyében a legsikeresebb diák Eke Máté lett a dunaszerdahelyi Építészeti Szakközépiskolából. Felkészítő tanára Kéri Anna.
Az egyéni versenyben kimagasló pontszámot elért tanulók meghívást kaptak az országos döntőre Debrecenbe, április 12–14-ére. A részvétel költségeit a MATEGYE Alapítvány fedezi az alábbi 9 tanulónak:
Baráth Andrea, Lelkes Gábor, Záhorsky Orsolya, Klepáček László, Csaplár Viktor, Pinke Andrea, Bukor Benedek, Édes Lili és Csenger Géza. A kilenc tanuló közül hatan a Selye János Gimnázium diákjai.
Ezúton is szeretnék köszönetet mondani minden felkészítő tanárnak, akik megértették a verseny célját, és benevezték diákjaikat a versenybe.
Bízom benne, hogy a matematika szépsége jövőre még több diákot kerít hatalmába. Az idei célkitűzés teljesült, a résztvevők száma 900 fölé emelkedett. Remélem, ez a szám csak növekedni fog, és egy-két éven belül elérjük az ezres létszámot. Addig is sok szép feladatmegoldást kíván
Horváth Katalin
területi szervező
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.