Újraéledt a József Attila Ifjúsági Klub

Az egykori József Attila Ifjúsági Klub, mely ugyan már 20 éve megszűnt, sok éven át nagyon fontos szerepet töltött be a pozsonyi diákság életében. A hajdani diákok és klubtagok még ma is emlékeznek egykori kis közösségükre, a mostani diákok pedig tisztelettel beszélnek az összetartozást jelképező klubról.

Az egykori József Attila Ifjúsági Klub, mely ugyan már 20 éve megszűnt, sok éven át nagyon fontos szerepet töltött be a pozsonyi diákság életében. A hajdani diákok és klubtagok még ma is emlékeznek egykori kis közösségükre, a mostani diákok pedig tisztelettel beszélnek az összetartozást jelképező klubról. A pozsonyi diákok lelkes kis csoportja úgy gondolta, itt az ideje egy új kezdetnek, ezért 2008 januárjában újraalapították a JAIK-ot. Elsődleges céljuk, hogy az új József Attila Ifjúsági Klub ismét a pozsonyi magyar diákság szellemi központjává váljon. Szeretnének a múltjához méltó új JAIK-ot, amely nemcsak a magyar buli szervezésével foglalkozik, hanem különféle más kulturális programokkal, előadásokkal, beszélgetőestekkel, filmklubbal, író-olvasó találkozóval, kiállításokkal színesíti a pozsonyi magyar diákság élet;t, egy olyan JAIK-ot, ami újra fogalommá válna, amiről az összetartozás jutna a diákok eszébe, egy olyan kis közösséget, melynek szívesen a tagjaivá válnának. (j)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?