Tudományos és technikai diákalkotó kiállítás

A TIT Budapesti Ismeretterjesztő Társulat, a TIT Stúdió és az Uránia Ismeretterjesztő Alapítvány pályázatot hirdet 10-18 éves diákok számára tetszőleges természettudományi és műszaki tematikájú, tárgyú, jellegű diákalkotások megvalósítására. Pályázz te is, és nyerj!
I.

A TIT Budapesti Ismeretterjesztő Társulat, a TIT Stúdió és az Uránia Ismeretterjesztő Alapítvány pályázatot hirdet 10-18 éves diákok számára tetszőleges természettudományi és műszaki tematikájú, tárgyú, jellegű diákalkotások megvalósítására. Pályázz te is, és nyerj!

I. A pályaművekkel szemben támasztott követelmények:

1. A kidolgozott pályaművek tükrözzenek (a pályázó életkorától elvárható) elmélyült, tudományosan megalapozott érdeklődést, komoly kutatómunkát! Éljen a pályázó valamely tudományos eljárással: jelenségvizsgálat, kísérletezés, az eredmények szintetizálása, tudományos következtetések levezetése stb.!

2. Elengedhetetlen, hogy a pályamű érthető, hatékony módon bemutatható, demonstrálható legyen. Egyaránt lehet pályázni elméleti (pl. poszter, számítógépes program stb.) és tárgyi-gyakorlati természetű munkákkal (modell, terepasztal, makett stb.).

Pályázhatnak egyének vagy néhány fős alkotó kollektívák.

II. A pályázatra jelentkezni az elkészítendő pályamű rövid (1-3 oldalas) szinopszisának (vázlatos ismertetésének) benyújtásával lehet 2005. január 15-ig. A jelentkezések elfogadásáról 2005. január 31-ig minden jelentkezőnek értesítést küldenek. A jelentkezés pozitív visszaigazolása esetén a kész pályaművek elkészítésének és az elkészülés bejelentésének határideje 2005. március 1. Ezzel egyidejűleg meg kell jelölni az alkotás bemutatásához szükséges helyigényt (max. 2,5 m2). A kész pályaművek nyilvános bemutatására és zsűrizésére 2005. április 2-án (szombaton) kerül sor a TIT Stúdióban (Bp. XI., Zsombolyai u. 6.) A zsűriben neves természettudósok vesznek részt.

Nevezési díj: 1000 Ft, amelyet a pályázat visszaigazolásakor elküldött csekken kell befizetni 2005. március 1-jéig. A befizetési csekk másolatát a kiállítás helyszínén kell bemutatni. A határon túli pályázóktól nem kérnek nevezési díjat.

A kiállításon való részvétellel kapcsolatban felmerülő utazási és szállásköltséget a pályázók viselik. Igény esetén a vidéki és a határon túli diákok, felkészítő tanárok részére mérsékelt árú szálláslehetőséget biztosítanak. A kiállításon – meghívottként – európai (francia, német, cseh, szlovák, spanyol, orosz, bolgár és belga) társszervezetek diákjai is bemutatják alkotásaikat.

A pályázat díjai:

Az elfogadott pályaművek számától és színvonalától függően:

1. A legjobb 1-3 pályamű alkotója (alkotói kollektíva esetén pályaművenként 1 fő) részvételi lehetőséget kap a Nemzetközi Tudományos és Technikai Szabadidő Mozgalom (MILSET) által Chilében 2005 júliusában megrendezendő ESI 2005 (Expo-Science International), Nemzetközi Tudományos- és Technikai Diákalkotó Kiállításon.

2. További 3-5 díjnyertes pályázó részt vehet a TIT Budapesti Ismeretterjesztő Társulat szervezésében európai természettudományos, technikai központok, múzeumok, nemzeti parkok, történelmi emlékhelyek megtekintésére indított nyári-őszi tanulmányi kirándulások valamelyikén (Erdély, Párizs, Firenze-Róma, Monaco-Marseille, Brüsszel-London stb.).

3. 3-5 sikeres diákalkotót meghívnak a TIT Budapesti Ismeretterjesztő Társulat nyári (júniustól augusztusig megrendezendő) magyarországi tehetséggondozó szaktáboraiba.

4. A diákalkotók felkészítésében kiemelkedő szakmai és szervező munkát vállaló, felkészítő pedagógusok elismeréseként 1-3 pedagógust meghívnak az 5-9 napos nyári-őszi európai szakmai-módszertani tanulmányutak egyikére.

A pályázattal kapcsolatos felvilágosítás a 06-1-338-4295-ös telefonszámon vagy az [email protected] e-mail-címen kapható. A jelentkezéseket a következő postacímre kérik: X. OTTDK TIT Budapesti Ismeretterjesztő Társulat, 1088 Budapest, Múzeum u. 7. Jó készülést mindenkinek! (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?