Tudnivalók a diákmunkáról

A nyári vizsgaidőszak sikeres – vagy kevésbé sikeres – lezárása után többen szeretnének anyagi helyzetükön önerőből javítani – eljött a nyári diákmunka-vállalások ideje.

Azoknak, akiknek már van megbeszélt munkahelyük, szeretnénk a munkába lépés előtt némi jó tanáccsal szolgálni, azoknak, akik még csak most keresgetnek megfelelő munka után, a világhálón keresztül is elérhető ügynökségek bemutatásával szeretnénk segítséget nyújtani.

Az ügynökségekről

Diákmunkához jelenleg a legegyszerűbben az erre szakosodott társaságon keresztül juthatunk. Szlovákiában manapság húsz ügynökség működik. Az ügynökségek az órabérből 5–15 koronát vonnak le a közvetítés díjaként, ennek fejében azonban jóval gyorsabban lehet munkát szerezni, mint saját úton, ismeretség nélkül. A nagyobb cégek is több esetben fordulhatnak ügynökségekhez, és kínálják rajtuk keresztül a nyári időszakra munkalehetőséget. Az ügynökségek egyik legnagyobb előnye, hogy az általuk szerzett munkával biztos keresethez jutnak a diákok. Itt ugyanis garantálják, hogy a pénzt a ledolgozott idő után kifizetik, még akkor is, ha a munkáltató nem teljesíti ezt a kötelességét.

A munkabér nagysága attól függ, hogy melyik régióban közvetítenek munkát. Pozsonyban egy óra munkáért a diákok 45–80 koronát kaphatnak. Vidéken az órabér 35–65 korona között mozog.

Saját utak

Amennyiben valaki az önálló munkakeresés mellett dönt, a legjobb módszer, ha levélben szólít meg olyan cégeket, amelyek a szakmájával, vagy tanulmányaival kapcsolatos foglalkoznak. A benyújtott kérvényben mindenképp érdemes indokolni, miért a jelentkezett hallgató az adott munkakörbe részmunkaidőre, valamint felsorolni az eddig megszerzett ismereteket, tapasztalatokat. A levélhez részletes önéletrajzot kell csatolni, amely pontos információkat tartalmaz az iskolai végzettségről, szaktudásról és érdeklődési körről.

Abban az esetben, ha a megszólított vállalat nem reagál levélre, kérni kell a mulasztás bepótolását. Ha elutasítják a pályázatot, akkor is érdemes kérni az ügyben a véleményüket, hiszen a hibákból is sokat lehet tanulni.

Munkakeresés az interneten

Manapság a legkönnyebben az interneten lehet keresni a munka-közvetítő ügynökségek kínálatai között. A leggyakrabban látogatott honlapok, melyek nyári brigádmunkát is kínálnak diákok számára az alábbiak:

www.profesia.sk – A munkaajánlatok a diákmunka menüpont alatt olvashatók.

www.pohnitesvetom.sk – Az oldal külföldi nyári diákmunkákat kínál, és sok hasznos és praktikus információval szolgál azoknak, akik külföldön szeretnének munkát vállalni.

www.brigadnici.sk – Ezen az oldalon városonként lehet keresni az aktuális állásajánlatok között. Vannak rövid és hosszú távú diákmunkák, mindenki választhat attól függően, hogy melyik felel meg az időbeosztásának.

www.noslus.sk – Szintén városonkénti keresés lehetőségét nyújtja. A kívánt város kiválasztása után jelenik meg az éppen időszerű kínálat. Az ügynökséghez való bejelentkezés után (elég csupán egy elektronikus levelet küldeni), elküldik e-mailben az aktuális diákmunka-kínálat jegyzékét.

A munkahely kiválasztása után

Mindenképpen írásos szerződést kell kötni munkavállalás

A szerződésnek tartalmaznia kell a munkaköri leírást, rögzíteni kell a munkabért, a munkaidőt: mettől meddig tart a munkavállalás időszaka

Az írásbeli szerződést legkésőbb egy nappal a munka megkezdése előtt kell megkötni. Ha szerződést kötnek velünk, akkor 300 órát dolgozhatunk egy naptári évben.

Ha a munkáltató nem teremtette meg a munka elvégzéséhez szükséges feltételeket, akkor a szerződés felbontható. Ez esetben a munkáltatónak meg kell térítenie az így okozott kárt. Ugyanígy felmondhatja a szerződést a munkáltató is, ha a munkavállaló nem teljesíti a vállalt munkát időben.

Az adóról

Tekintet nélkül arra, hogy rendes munkaviszonyról vagy nyári idénymunkáról van szó, az idei év elejétől egységesen 19%-os adókulccsal terhelik a jövedelmet. Nem adózzák meg azonban a 6736 korona alatti jövedelmet. Járulékokat csak akkor kell fizetni, ha a bevételek meghaladják a 3 ezer koronát. Ez esetben a bevételek 14%-a megy az egészségbiztosításra. A diákok ezen kívül egyéb járulékot nem fizetnek. A munkáltató a fizetés 0,8%-ának megfelelő összeget fizet az alkalmazott balesetbiztosítására.

A leggyakoribb diákmunkát:

Vendéglátóipar és idegenforgalom területén (a munkaidő általában 12-16 órát jelent, vagyis gyakran nem marad lehetőség pihenésre).

Nehezebb építőipari munkák fiúk részére.

Adminisztratív munkák, melyek egyelőre csak korlátozott számban kerülnek meghirdetésre.

Külföldön gyakori az ún. au-pair munkák mellett munkavállalás a farmokon ill. a mezőgazdaságban. (sje, he)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?