Taroltak a fiatal tudósok

Fiatal tudósok mérték össze tudásukat és mutatták be eddigi munkáikat Budapesten, szeptember 20-a és 26-a között, olyan komoly és alapos kutatásokat mutatva be számos különböző tudományágban, amelyek egy felnőtt tudósnak is becsületére válnának.

A versenyen egy magyar versenyző első, egy pedig második helyezést ért el, ketten különdíjban részesültek. A 19 esztendős Németh Gábor a plazmahangszórók hatásfokának növelését célzó pályázatával nyerte el az egyik 5000 eurós (mintegy 200 ezer korona) első díjat, míg a gombafajok előfordulásával foglalkozó 18 éves Nagy Lászlóé lett a 3000 eurós (120 ezer korona) összegű második díjak egyike. Németh Gábor magyar versenyzőtársával, Lukács Manuelával az Európai Szabadalmi Hivatal különdíját is megkapta. A 19 esztendős Lukács Manuela építési elemek összeállítását kutató logisztikai pályázatáért nyerte el a különdíjat.

Németh Gábor tervei szerint a kutatói pályán marad, valószínűleg fejlesztőmérnökként dolgozik majd. A plazmaalapú hangsugárzóval – amely nagyságrendekkel jobb minőségben sugároz, mint a hagyományos hangszórók, és nem torzít – három éve foglalkozik, a téma iránt egy publikáció keltette fel érdeklődését. Kutatási területe „az elektronikának igencsak kis része, de természetesen az elektronika minden területe érdekel” – ismertette a fiatal tudós, aki jelenleg a szolnoki Pálfy János Vegyipari és Műszerész Szakközépiskola ötödéves diákja, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen folytatja tanulmányait.

A Fiatal Tudósok Versenyét 1988 óta rendezi meg évente az Európai Bizottság, azzal az elsődleges céllal, hogy elősegítse a 15-20 év közötti tehetségek fejlődését és kibontakozását. A rendezvények nem titkolt célja a jövő nemzetközi tudományos kapcsolatainak megalapozása azáltal, hogy a résztvevők és díjazottak a versenyek során személyesen is megismerhetik egymást, közös programokon vehetnek részt és eszmét cserélhetnek az őket érdeklő témakörökben. De a versenyen közvetlenül részt nem vevő fiatalokra is hatást gyakorolhat a rendezvény, azáltal, hogy felhívja a figyelmet a tudomány, a kutatások és a technológia fontosságára életünkben. Az európai országokban megrendezett helyi versenyeken évente mintegy 30-40 ezer fiatal vesz részt, összeurópai döntőt pedig először Belgiumban rendeztek, 1989-ben. Azóta minden évben más országban tartják meg az utolsó fordulót, és idén először egy, az Európai Unión formailag – egyelőre – kívül eső országban, Magyarországon, vagyis Budapesten tartották meg ezen fontos eseményt.

A programokon 113 fiatal tudósjelölt, 54 nemzeti képviselő vagy kísérő, 10 fiatal magyar kisegítőzseni, az irányító testület és a szervezőbizottság tagjai, brüsszeli képviselők, fotósok, újságírók és persze a zsűritagok, meg az érdeklődők vettek részt, szóval szép kis nyüzsgés volt a Millenárisban. Amikor pedig éppen nincs megnyitó, kirándulás vagy ebéd, akkor a fiatal tudósok a Millenáris Fogadójában kialakított pavilonsoron a saját standjánál várták az érdeklődőket. Ha tehát odamentünk egy ukrán, ír, spanyol vagy izlandi fiatalhoz, és megnéztük a szemléltetésként kirakott anyagát – amihez rendszerint egy laptop és/vagy egy tévé is hozzátartozott –, akkor nagyon szívesen válaszoltak akármilyen kérdésre. Tették mindezt abszolút elfogadható angolsággal és teljes szakmai hozzáértéssel. A választott tudományos témák pedig rendkívül változatosak voltak, kezdve a fénynek a Jupitertől való távozásának sebességétől és az izlandi hidrogénháztól a biodízel feltalálásán át Párizs levegőjének elemzéséig, vagy a samponok és a hajerőség korrelációjáig. (mh, he)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?