Tanszer- és könyvcsomagot kaptak

Komárom. Az oktatásügyi minisztérium az Európai Szociális Alap anyagi támogatásával még 2004-ben hirdette meg azt az ösztönző programot, amely a hátrányos szociális helyzetű diákok középiskolai továbbtanulását hivatott elősegíteni.

Szlovákiában egyedül Komárom városa vágott bele e program lebonyolításába, és a 2006/2007-es tanévben 29 kilencedikes diák részesülhetett ösztöndíjban. A napokban a városházán Bastrnák Tibor polgármester, Weszelovszky Gábor, a városi hivatal oktatási főosztályának vezetője és Fonód Tibor, a pályázatért felelős programmenedzser fogadta a programban részt vevő diákokat és tanáraikat, hogy – a projekt részeként – értékes tanszer- és könyvcsomagot adjanak át nekik, összesen 38 600 korona értékben.

A programba kiválasztott diákoknak szigorú követelményeknek kellett megfelelniük: tanulmányi átlaguk az előző két évben nem lehetett roszszabb 2,3-nál, nem lehetett igazolatlan hiányzásuk és egyesnél rosszabb magaviseleti érdemjegyük. Ezenkívül családjukban az egy személyre jutó bevétel nem haladhatta meg az 5000 koronát. A kiírásnak megfelelő 29 kilencedikes tanuló 2006 szeptemberétől havi 2500 korona tanulmányi ösztöndíjban részesült. A diákok a tanév folyamán matematikából, szlovák, illetve magyar nyelvből felvételi felkészítő tanfolyamon is részt vettek. A tanárok honorálását ugyancsak a pályázati pénzből finanszírozta a város. Amint azt Fonód Tibortól megtudtuk, ezek a diákok továbbra is részt vehetnek ebben az ösztönző programban, feltétel viszont, hogy tanulmányi átlaguk a kilencedik évolyamban se legyen rosszabb az előirányozottnál, és bemutassák a sikeres középiskolai felvételiről szóló bizonylatot is. „Ebben az esetben a jövő tanévre is megkötjük velük a szerződést, és továbbra is részesülhetnek az ösztöndíjban” – mondta a projektmenedzser.

A most nyolcadikos diákok szülei április végéig nyújthatták be kérvényüket a városházára, ahol június folyamán bírálják el, hányan feleltek meg a kiírás feltételeinek. „A jövő tanévben még biztosan fut a program, amelyet három évre hirdetett meg az oktatási tárca, az viszont sajnos nem biztos, hogy később is lesz lehetőség a folytatásra – árulta el Fonód Tibor. – Természetesen figyeljük a pályázati kiírásokat, és ha lesz ilyen vagy ehhez hasonló ösztönző program a diákoknak, ismét belevágunk.” (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?