Szakszerűség és tudás, vér és borzalom

Valószínűsíthető, hogy az egyiptomi orvoslás már az Óbirodalom korától nagyon specializált volt, már Hérodotosz is számos szakorvosról tesz említést: „Az orvosi tudomány úgy van nálunk felosztva, hogy minden orvos csak egy betegséget gyógyít, és nem többet. ĺgy minden hely orvosokkal van tele; vannak orvosok , akik a szemet gyógyítják, mások a fejet, mások a fogat, mások az altesti bajokat és mások a belső betegségeket” (Hérodotosz, 142.).

Az egyiptomi orvosok nem rendelkeztek elmélyült anatómiai ismeretekkel: a testet négy elemből állónak tekintették, s a közhiedelemmel ellentétben a mumifikálás során sem tettek szert olyan mélyreható ismeretekre, ahogy azt hinnénk. Mindez azzal indokolható, hogy a vallási előírások tiltották a boncolást, ugyanis a lélek halhatatlansága csak addig garantált, amíg a test és tagjai egyben vannak. A mumifikálást is csak arra illetékesek, az ún. pastophorok végezhették.

Fogfájás a giliszták miatt?

Az ereket, az inakat és az idegeket nem is különböztették meg egymástól, ugyanazt a fogalmat (metu) használták mindháromra. Élettani jellegű leírásokat a papiruszokban jobbára csak érintőlegesen találunk, s azok is többnyire felületesek. Például abban a hitben éltek, hogy a levegő a fejből 32 éren keresztül jut a testbe, ami kétségessé teszi, hogy tisztában voltak a tüdő valódi működésével. A szimmetrikus testrészeknek is eltérő funkciót tulajdonítottak: a test baloldalán lévő szerveket a halál, a jobb oldalon lévőket pedig az élet szerveinek tekintették. A fogfájást pedig gilisztákra vezették vissza, a fogideget ugyanis a testtől idegen lénynek tartották.

Ártalmas testnedvek

Annál alaposabb megfigyeléseket olvashatunk viszont a szívvel kapcsolatban – ismerték a szívtágulást, a szívburokgyulladást és a szívvel kapcsolatos betegségeket, tisztában voltak a szív központi szerepével, de a billentyűk szerepét illetően már nem voltak kellően megalapozott ismereteik. Az Ebers-papiruszban erről ezt olvashatjuk: ha egy orvos „ujjait a fejre, a tarkóra, a kezekre, a szív helyére, a két karra vagy bárhová a két lábra helyezi, akkor a szívet méri, mert annak edényei (az ember) minden tagjához hozzátartoznak. (A szív) beszél minden tag edényeinek felületén” (Kákosy, 259.). A szívet tekintették a gondolkodás központjának is, s azt is feltételezték, hogy az emésztésben is jelentős szerepe van. A betegségekre vonatkozó egyiptomi (majd görög) elképzelések szerint a testben ártalmas testnedvek (uhedu) keringenek bizonyos edényekben, s ezek betegítik meg az embereket. A korabeli felfogás szerint az edények szállítják a vért és a testnedveket, valamint a káros nedveket, az ürüléket és a levegőt is. Ebből adódóan az edényeken valószínűleg az ereket kell érteni. (sn) (Szerdán folytatjuk)