Sok a tehetséges gyerek

Béna. Közelegnek a melegebb napok, lassacskán költözhet vissza az óvoda a nyári helyére. Takarékossági okokból ugyanis a fűtési szezonban Bénán egy épületben van a falu iskolája és óvodája.

Béna. Közelegnek a melegebb napok, lassacskán költözhet vissza az óvoda a nyári helyére. Takarékossági okokból ugyanis a fűtési szezonban Bénán egy épületben van a falu iskolája és óvodája.

Ha pedagógusok beszélgetnek, gyakran kerül terítékre az oktatási intézmények gazdasági helyzete, az óvodák, iskolák életképessége. Mindkét témában rendszerint megoszlanak a vélemények: az iskolavezetők egy csoportja bírálja a jelenlegi támogatási rendszert, másik része jónak tartja azt.

Laboda Róbert 2000 decemberében került a Bénai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola élére. Egy szakmai értekezleten hallott először az alapiskolák és az óvodák közös irányításának lehetőségéről. Úgy gondolta, jó lehet, mivel az iskola tudja irányítani az óvodáskorú nebulók szüleit és nem utolsósorban azért, mert az óvodából első osztályba lépő gyerek ugyanazon igazgatóság alatt marad. Három évvel később Bénán is egy igazgatóság alá került az iskola, most azt mondja, az egy jó döntés volt. „Az iskolára elegendő pénzt kapunk, ugyanezt azonban nem mondhatnám el az óvodáról, de mivel egy intézmény vagyunk, tudunk pénzt átcsoportosítani oda, ahol szükség van rá – magyarázza Laboda Róbert. – Persze ahol lehet, takarékoskodunk: a fűtési idény kezdetétől a végéig az óvodát egy másik épületből átköltöztetjük az iskola épületébe, a tanító lakásba, így kevesebbe kerül a fűtés. Télre az óvoda épületét egy kicsit átrendezzük, és itt tartjuk a tornaórákat.”

Ottjártunkkor a füleki Sz. Danyi Irénnel találkoztunk az egyik osztályban. Mivel a vers- és prózamondásban a bénai gyerekeknek évek óta nem sikerül a járási fordulóból továbblépniük, felkérték az előadóművészt, hallgassa meg és értékelje a produkciókat. Bajnai Erika nevelőnő szerint Bénán sok az ügyes gyerek, a legtehetségesebbekkel természetesen külön foglalkozásokat tartanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?