November végén a dunaszerdahelyi Neratovicei téri Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskolában zajlott a IV. Schnitta Sámuel Emlékverseny területi fordulója.
Schnitta Sámuel Emlékverseny
November végén a dunaszerdahelyi Neratovicei téri Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskolában zajlott a IV. Schnitta Sámuel Emlékverseny területi fordulója. Három öttagú csapat képviselte magát a versenyen, a feltételeknek megfelelően két szakács, két pincér, egy cukrász összetételben.
A zsűritagok közt volt a Schnitta Egyesület elnöke, Török István János, valamint Korenika Attila, az egyesület tagja, aki értékelte is az elkészült munkákat. A verseny első részében a csapatoknak egy szakmai totót kellett kitölteniük, melyben a tananyag kérdései szerepeltek. A pincéreknek ezután eszközfelismerés következett, a szakácsok és cukrászok ezalatt már a konyhában készítették elő a szükséges alapanyagokat. A csapatoknak a területi fordulón összesen négy fogást: hideg előételt, levest, főételt és tányérdesszertet kellett felszolgálniuk négy óra alatt. A pincérek eközben díszasztalt terítettek, borokat kínáltak, menülapot készítettek, a végeredményt pedig a zsűri szintén pontozta. Az elkészült ételek felkínálása és elfogyasztása után már csak az eredményhirdetés volt hátra: a győztes az iskola Gasztroangyalok nevű csapata lett, ők képviselhetik a szakközépiskolát Veszprémben, a 2017 márciusában zajló magyarországi döntőben.
Rajkovics Haizok Melinda
az iskola tanára
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.