Rettegett Iván, az elmeháborodott cár

1530-ban született Moszkvában. Apja, Vaszilij cár már második feleségétől várta a gyermeket, aki legnagyobb örömére fiú lett. Ahogy megszületett, a Kremlbe villám csapott, mintha az elemek megátkozták volna azt a percet.

Iván alig volt néhány éves, amikor apja súlyos betegként meghalt, de a trónt csak tizenötödik születésnapja után tudhatta a magáénak. Egészen addig az ország kormányzói, a bojárok elnyomásában élt, és mindvégig attól rettegett, hogy azok a teljes hatalom megszerzése végett megmérgezik. Egészen fiatal korától kezdve vonzódott az erőszakhoz, szeretett kínozni. Gyerekként gyakran játszott kis kutyakölykökkel: falhoz vágta vagy lehajigálta őket valamelyik magas toronyból.

Kegyetlen lángelme

Trónszerzése legelején az ország még nem is sejthette, micsoda rettenetes, kegyetlen, mindamellett lángelméjű uralkodót kapott. Ahogy Iván egyre idősebb lett, az agya is egyre jobban megbomlott. Nem kellett hosszú időnek eltelnie, míg már ott tartott, hogy nem bízott meg senkiben, mindenkiben ellenséget szimatolt. Rögeszméje volt a háború, a hódítás. Rengeteg hódító háborút indított, vezetett és nyert meg, így Oroszország az ő idejében jelentős területeket szerzett. A legtöbb csatában azonban Iván nem vett részt. Előreküldte a sereget, ő maga pedig a csatától biztos távolságban lecövekelt sátrában, kedves ikonjai körében órákig imádkozott, egy olyan istenhez, akit saját kedvére formálhatott. Napi foglalatosságai közé tartozott, hogy lejárt a várbörtönbe, és saját kezűleg kínozta a foglyait. Áldozatai olykor nagyhatalmú bojárok, olykor jelentéktelen parasztok voltak, akiken a kínzási módszerek egész tárházát gyakorolta. Nemegyszer bokáig tocsogott az emberi vérben, és ezt olyannyira élvezte, hogy valóságos roham kapta el, habzó szájjal vihogott az agyongyötört ember kínjain.

1565-ben elege lett abból, hogy Oroszországot nem irányíthatja teljesen egyedül, így létrehozta az Opricsnyinát. Ez egy olyan országrész volt, ahol csak neki van hatalma, és teljes mértékben azt teszi, amihez kedve szottyan. Ezzel együtt egy hatezer főből álló magánhadsereget is létrehozott, melynek tagjait opricsnyikoknak nevezte el. Őket a legbrutálisabb, legelvetemültebb katonák közül válogatta össze. Jelvényükön kutyafej és seprűnyél volt látható, annak jeleként, hogy megmarják és kisöprik uralkodójuk ellenségeit.

Halálra verte saját gyermekét

Ekkoriban Ivánt mindig csak vasalt, nehéz botjával lehetett látni. Ha valaki nem tetszett neki – bármily okból kifolyólag – , ezzel ütötte agyon. Ezt a szokását bőszen gyakorolta is. 1581 novemberében felháborodott idősebbik fia, Iván feleségének láttán, mert annak viseletét nem találta megfelelőnek. A viselős asszonyt annyira megverte vasalt botjával, hogy az ott helyben elvetélt. Amikor a fiú tudomást szerzett erről, kérdőre vonta apját, s nagy veszekedés támadt kettejük közt. Iván egy darabig tűrt, majd hirtelen megelégelte a vitát, és halálra sújtotta saját gyermekét. Máskor örömében is úgy döntött, most olyan boldog, hogy agyonver valakit. Egy ünnepi vacsoránál az egyik vendég története annyira megtetszett neki, hogy vígságában levágta a mesélő fülét.

Rémuralma alatt rengeteg bojárt kivégzett, megkínzott és száműzetett, és ezek családjaira is pokoli sors várt. Mindvégig gyűlölte a bojárokat, mivel azok elnyomták gyermekkorában, s ezt soha nem tudta nekik megbocsátani. Még nagyobb hatalmat akart, ezért nőül kérte az angol Erzsébet királynőt, s amikor az visszautasította, a cár őrjöngött dühében.

Életének talán legbrutálisabb kínzását 1570-ben hajtotta végre, egy ünnepi kivégzés keretein belül. Moszkva főterén tizenhét akasztófa, hatalmas, vízzel teli üstök fahalmok fölött, ember nagyságú sütőtepsi és kifeszített, durva kötelek sorakoztak. A lakosság megijedt a tárgyak láttán, s csak akkor voltak hajlandóak előjönni házaikból, amikor a cár maga hívta őket, s szavát adta, hogy nem esik bántódásuk. A nép végül előjött, s hangos szóval éltette az uralkodót, aki beleborzongott a gyönyörűségbe. Az ünnepség megkezdődhetett.

Hullák között bóklászott

Ahogy kibuggyant az első csepp vér, Iván minden porcikájában megremegett. Viszkovatij hercegnek felpeckelték a száját, lábánál fogva felakasztották, majd szíjra hasogatták a bőrét. Funyikov kincstárnokot felváltva locsolták jéghideg és tűzforró vízzel, míg csak magától le nem vált a bőre. Rengeteg embernek elvágták a torkát, felakasztották, darabokra vágták vagy épp lassú tűzön sütögették őket. A cár Funyikov szép, fiatal özvegyéhez fordult, majd 15 éves lánya szeme láttára kínozta halálra. Levetkőztette az asszonyt, lovagló ülésben egy kifeszített kötélre ültette, majd a kötél folyamatos dörzsölésével lassan ketté vágta. A ceremónia után Iván végigsétált a téren, a hullák között bóklászott. Némelyikük testhelyzetét nevetségesnek találta, megállt, és jóízűt kacagott rajta. Az opricsnyikok négy óra leforgása alatt 200 embert végeztek ki. Iván, amikor érezte, hogy már nem sok ideje van hátra, kincseit a Kreml alagsorába rejtette. Az egyik kamrába aranyait vitette, a többibe festményeit, műtárgyait, drágakövekkel kirakott könyveit falaztatta. A kőművest, aki ezzel dolgozott, megvakíttatta, segédeit pedig kivégeztette. Hét tanácsadóját, akik szintén tudtak a kincsekről, elevenen befalaztatta. A cár kincsei azóta sem kerültek elő.

Rettegett Iván 1584. március 18-án meghalt. Holttestét idősebbik fia mellé temették, akit saját kezével ölt meg. Halála után a trónt második fia, Fjodor örökölte. Iván egyesek szemében eszelős szörnyetegként, másokéban viszont bölcs igazságosztóként vonult be a történelembe, s hagyta el ezt a világot.