Regionális képzések

Ipolybalog. A szakmai képzések és a jövedelem-adórész formájában történő támogatások is napirenden voltak a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége Központi Tanácsa elnökségének az Ipoly menti településen pénteken, szeptember 30-án megtartott ülésén.

Ipolybalog. A szakmai képzések és a jövedelem-adórész formájában történő támogatások is napirenden voltak a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége Központi Tanácsa elnökségének az Ipoly menti településen pénteken, szeptember 30-án megtartott ülésén. Mézes Rudolf elnök lapunkat arról tájékoztatta, az SZMSZSZ-alapszervezetek gazdasági szakemberei számára eddigi 9 alkalommal megtartott szakmai képzések tapasztalatai alapján úgy döntöttek, a jövőben régiónként tartanak hasonló képzéseket, és azokon minden alkalommal részt vesz a Pázmány Péter Alapítvány képviselője, hogy az esetleges vitás kérdéseket ott helyben tisztázni tudják.

„Egyöntetűen megállapítást nyert, hogy azok az alapszervezetek, amelyek önállóan is bejegyeztették magukat a 2 százalékos jövedelem-adórész igénylőinek sorába, azok jelentősen nagyobb bevételi forrásokhoz juthattak-juthatnak” – tájékoztatott az elnök. Ezzel kapcsolatban a központi tanács elnöksége körlevélben fordul az összes alapszervezethez, és ez az anyag olvasható lesz a szövetség honlapján is a www.szmszsz.sk címen. Az elnökség továbbá megszavazta, hogy a szövetség 20 ezer koronával járul hozzá az erdélyi árvízkárosultak megsegítéséhez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?