Potyautas patkányok

Nem valószínű, hogy van még egy olyan szőrös emlősállat, amelyet ekkora egyöntetű utálat övez, mint a patkányt. De vajon mi az oka ennek az egyértelmű ellenszenvnek? Hiszen a rágcsálókat általában kedves kis állatoknak tartjuk, és a patkány ránézésre nem sokban különbözik a mókustól. Vagy mégis?

Ez a – kedvesnek egyáltalán nem nevezhető – állat rendszertanilag a rágcsálók rendjébe és az egerek családjába tartozik. Bár a patkány rokonságban van az egérrel és a pocokkal, mégsem hasonlít a megítélésük: az utóbbiak egyáltalán nem keltenek undort az emberben, sőt kifejezetten aranyos kis élőlényeknek tartjuk őket. Az első különbség azonban már ránézésre szembetűnő: a patkányok nagyobb testűek, mint az egerek, és a hosszú, csupasz farkuk sem kelt túlságosan esztétikus látványt. Tehát ugyanaz a probléma, mint a cicával és az oroszlánnal? Hogy míg a macskákat simogatjuk, az oroszlán – emberre veszélyes – méretétől megijedünk?

A dolog, sajnos, nem ilyen egyszerű. A patkány nemcsak egyszerűen ronda, más tulajdonságai is undort váltanak ki belőlünk. Ami először eszünkbe juthat róla, az a pestis, ami a régi korok egyik legszörnyűbb, járványszerűen terjedő betegsége volt. Ezt a betegséget a házi patkány terjesztette el az emberek körében is. A XVIII. században, a kereskedők vitorlás hajóinak a segítségével azonban szerte a világban egy hasonszőrű faj kezdett tért hódítani: a vándorpatkány. Ez sokkal nagyobb és agresszívebb, mint a házi patkány. Megérkezése után kb. húsz év leforgása alatt kiszorította a házi patkányt, és szinte minden létező helyet benépesített. Furcsa módon ezeknek az ellenszenves kis élőlényeknek köszönhetjük, hogy a pestis megszűnt, hiszen az okozói, a házi „rokonok“ kihaltak. Természetesen a vándorpatkányok is terjesztenek betegségeket, de jóval kevesebbet, mint pl. a városi galambok.

A patkányok találékony és hihetetlenül alkalmazkodó élőlények, és a csótányokhoz hasonlóan nagyon nehéz, szinte lehetetlen kiirtani őket. És a csótányokkal szemben van még egy óriási előnyük: az intelligenciájuk. A patkányok nagyon gyanakvó és óvatos állatok. A mérgekkel szemben nagyon könnyen ellenállóvá válnak, és ráadásul, ha felfedezik, hogy valamelyik társuk elpusztul a mérgezett ételtől, akkor a többiek már nem esznek belőle. Ezért csak olyan hatóanyagot célszerű alkalmazni ellenük, ami nagyon lassan fejti ki a hatását, mert csak így van esély arra, hogy több példány szervezetébe is bekerüljön a méreg. Bár az emberek kitartóan irtják őket, mégis a legtöbbjük természeti csapás (pl. hirtelen lezúduló nagy eső) következtében pusztul el.

Nagy viharban ugyan megfulladnak, a patkányok azonban mégis kitűnő úszók. Az eszményi és leggyakoribb lakóhelyük ugyanis a szennyvízcsatorna. (Anglia csatornarendszerében pl. több millió él.) Képesek a csatornán keresztül (konkrétan a WC-n keresztül) bejutni bármely lakásba, ami rácsatlakozik a csatornarendszerre. Mindent megrágnak a szappantól az ételmaradékig, egymást pedig szag és hangadás alapján különböztetik meg. Számítások szerint a világ gabonakészletének kb. 20%-át patkányok eszik meg.

Ám a sok ijesztő és undorító tulajdonságuk mellett említhetünk jókat is: rendkívül ügyes állatok. 180 centimétert tudnak ugrani, 72 órán át képesek úszni, és 10 másodpercen belül futják le a 100 méteres távot. Egyszóval bármelyik atlétikai versenyt megnyernék. Valamint nagyon szaporák: 4 hetente 12 utódot hoz a világra mindegyik nőstény. És bármilyen furcsa is, az emberek számára rengeteg hasznot is hajtanak. Ők a leggyakrabban használt kísérleti alanyok a gyógyszertárakban, vegyi üzemekben és a kísérleti pszichológiában is. Akkor most irtsuk, vagy ne irtsuk őket? A választ mindenkire rábízzuk, ám azt meg kell jegyezni, hogy elég nehéz vállalkozás megszabadulni tőlük, hiszen ma már nemcsak a hajók, hanem a repülőgépek potyautas legénységét is a patkányok képezik. (s, he)