Olvasás – emelt szinten

A sikeres új típusú érettségi vizsgára való készülés több anyag mélyrehatóbb elemzését követeli. Nem meglepő, hogy ehhez többet kell olvasni is. Itt is érdemes hatékonyabbá tenni a munkánkat.

Az ismeretek alapjait közlő művek, tanulmányok, tankönyvek alapos átolvasása elengedhetetlen a sikeres vizsgázáshoz. Időbeosztásunkat segítheti, ha úgy számolunk, hogy alapos olvasással mindössze tíz-húsz oldalnyi terjedelemmel tudunk megbirkózni egyetlen óra alatt. Ha nehezebb szöveggel állunk szemben, akár az idő duplájára is szükséges lehet. Mielőtt olvasni kezdünk, át kell tehát gondolnunk, mennyi idő áll rendelkezésünkre, és mennyi anyaggal kellene végeznünk, így nem fogunk kapkodni.

Elemző olvasással az időigény fokozódik. Ilyenkor ugyanis arra is ügyelnünk kell, hogy ellenőrizzük, megértettük-e az olvasott anyag fontosabb összefüggéseit. Minden bekezdés, nagyobb szakasz után érdemes átgondolni, mi volt a tartalom, a fő kijelentések – és ezeket milyen forrásokra hivatkozva állapították meg a szerzők. Az elemző olvasás akkor lehet hasznos, ha egy kevésbé ismert témába, anyagrészbe kívánjuk bedolgozni magunkat. Például a történelem vizsgához kiegészítő forrásokat szeretnénk feldolgozni.

Az olvasási tempó gyorsítását egy általunk már legalább összefüggéseiben ismert témában, jól megírt szakkönyvek esetében érhetjük el legkönnyebben. Ha gyorsolvasással futjuk át az oldalakat, akkor hozzávetőlegesen 1-3 perc elegendő egyetlen lap tanulmányozásához, amivel akár egyetlen óra alatt „átfuthatunk” egy-egy tanulmányt, vékonyabb könyvet.

A gyorsolvasás során

– amit előzőleg rendszeresen gyakorolnunk kell! – minden bekezdés első és utolsó mondatát érdemes részletesen végigolvasni. A bekezdésekből a kulcsszavakra koncentrálunk, amelyek az alapvető tartalmat hordozzák. Segíti a tempó fokozását, ha a kiemelkedő szövegrészekre fordítunk kiemelt figyelmet. Ilyenek lehetnek a felsorolások és azok a szövegrészek, amelyek olyan kötőszavak után következnek, mint „végül”, „tehát”, „ezért”, „ennek következtében”. Tankönyvekben a szöveg kiemelése, vastag betűs vagy döntött szakaszok jelölik a fontosabb, figyelmet igénylő részeket. A gyorsolvasás speciális formáit külön tanulni lehet – ezeknek általában az a lényege, hogy a figyelembe vett szövegrész hosszát a koncentrált látótér szélesítésével egy-egy nyomtatott sor teljes szélességéig tágítják.

Olvasási technikánk tökéletesítése olyan anyagokon gyakorolható, amelyek jól strukturált szerkezettel rendelkeznek, könnyen megtalálhatóak a fontosabb kijelentések, a lényeg kiemelhető. Tudományos szövegek olvasásához gyakran elengedhetetlen a téma előzetes ismerete. Az összefüggések ismeretében még azt is megkockáztathatjuk, hogy az irodalomlista néhány ajánlott elemét kihagyjuk. A döntéshez azonban előzőleg át kell tanulmányoznunk, kik a legfontosabb szerzők, leglényegesebb témák a kérdés szempontjából.

Mit várunk az írástól?

A könyveket kézbe véve elsőként a címlap, a szerző, cím, alcím, kiadó és megjelenési év segítségével próbáljuk meg elhelyezni a kiadványt a témakörben. Mennyire korai, vagy alapmű esetleg inkább csemegéket tartalmazó későbbi írás van a kezünkben. Ezt követően a tartalomjegyzék, bevezető és összegző fejezet átolvasásával a kötet hozzávetőleges tartalmáról tájékozódhatunk. Megállapíthatjuk a szerzők szándékait, a könyv valószínűsíthető tartalmát. Itt kell feltennünk azt a kérdést, hogy mit várunk az írástól, mivel egészítheti ki tudásunkat. Milyen témákkal kellene foglalkoznia, és mit ismerünk már a kérdésben? Ha a bevezetés és öszszegzés izgalmasnak tűnő részletekkel kecsegtet, akkor érdemes átfutni, gyorsolvasással áttekinteni a művet. Ha valóban érdemes, jöhet a részletesebb feldolgozás.

Kiemelve a legfontosabb fejezeteket, szakaszokat bele kell mélyedni a műbe.

A kötelező irodalom kijelölt fejezeteiben az összehasonlító olvasást nem tudjuk elkerülni. A vizsga törzsanyagát képező részek esetében az olvasást akár többször is meg kell ismételnünk. És még ez sem elegendő a sikerhez. A többszöri olvasás mellett érdemes saját jegyzeteket készíteni. Akár már az első átböngészés során. Az ismétlések ahhoz szükségesek, hogy az anyaggal kapcsolatos ellentmondásokat tisztázni tudjuk. A törzsanyaggal kapcsolatban időt csak logikusan tagolt jegyzeteink segítségével takaríthatunk meg. (he, f)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?