Nemere István: Borzalom

Úgy fogtam hozzá ehhez a könyvhöz, hogy Nemerét még nem olvastam, és volt, aki dicsérte, volt, aki szidta a szerzőt. ĺgy hát voltak fenntartásaim a regénnyel kapcsolatban, és féltem, hogy ötven oldal után leteszem, esetleg oda is ajándékozom a könyvtárnak. Miután megvásároltam, vagy három napig kerülgettem a kötetet, mint a forró kását, és féltem, hogy a cím nemcsak a tartalmat, de a színvonalat is jellemzi. Aztán fogtam, leültem vele, és nem tudtam letenni. A borítón űrhorrorként feltüntetett mű sokkal inkább jövőbeli krimi, ha úgy tetszik, sci-fi és krimi keveréke. Na de milyen! És itt, rögtön az elején kell bocsánatot kérnem Nemere Istvántól, hogy kételkedtem a színvonalat illetően! És talán a könyvtártól is, hogy mégsem szponzorálom...

A cselekmény egy titokzatos űrkőzet köré épül, melyet ismeretlen helyről szállítanak a Földre, és amikor az űrhajó leszáll, az azt vezető asztronautának csupán a hulláját találják meg. Az emberfej formájú kőzet először egy kereskedőhöz kerül, aki titokzatos módon meghal. Ezután kézről kézre jár a különleges darab, borsosabbnál borsosabb árakon vásárolják meg egymástól az űrkőzetgyűjtők (merthogy a cselekmény idejében már világméretű hobbinak számít az űrkőzet-gyűjtés), és persze mindegyikük meghal, méghozzá olyan szokatlan módokon, ahogy azt még sem filmen nem láthattuk, sem könyvben nem olvashattuk. A halálesetek kivizsgálását az Interpol veszi kézbe, és egy fiatal nyomozónőt állítanak az ügyre. Számomra a legérdekesebb és legizgalmasabb részek a halálesetek utáni nyomozások voltak, ahogy az éles elméjű nyomozónő részletesen utánanéz mindennek, kikérdez mindenkit. Mintha Nemere István maga is nyomozó volna, amikor épp nem ír, és pontosan tudná, hogy mely kérdéseket kell ilyenkor feltenni, felesleges hantázás nélkül. Végül a kőzet már nagyhatalmi kezekbe kerül, és veszélybe sodorja a világ egyik legnagyobb vállalatát, multimilliomos, fontos emberek életét. Nemere hatalmas tömegpusztítást visz véghez a regény utolsó fejezeteiben, és itt kiéreztem egy kis keserűséget, a korlátlan hatalom és az igazságtalanság ellen táplált haragot. A kő, melyről ekkor már kiderül, hogy nem magától hajtja végre a szörnyű gyilkosságokat, végül jó kezekbe kerül, és abbahagyja a mészárlást. Nem lövöm le az utolsó poént, és nem árulom el a kő erejének mibenlétét (bár a kiadó értelmetlen módon feltüntette a borító hátulján, és ez végig nagyon bosszantott), de az utolsó nagy párbeszédben Nemere jól a fejére olvas minden gazdag szélhámosnak, hazug, saját zsebbe játszó politikusnak stb.

Összességében egy nagyon jó, izgalmas regényt olvashattam, és mindenkinek tudom ajánlani. Csak könyörgöm, ne olvassák el a borító hátoldalát, mert a kiadó elárulja a csattanót, ami pedig a könyvben végig titok marad! Talán csak a címmel nem tudok megbarátkozni, nem értem ugyanis, hogy mindezt miért a „borzalom” szóval jellemezte a szerző, de azt hiszem, ez a legtöbb, amit a szemére hányhatok.