Mi rombolja a szülői tekintélyt?

A szülő másnak mutatja magát otthon, mint aki, ami. Bátornak, megmondogatónak mondja magát, de a valóságban gyáva, lapító, utolsó a sorban. Ilyennek látják a gyerekek a szüleiket.

Vagy: következetlen, feledékeny, ígér, de nem tartja be, büntet, de azt sem teszi következetesen; ugyanazon vétségekért egyszer keménykedik, másszor szóvá sem teszi. Egy közelmúltban készített felmérésből kiderült: nem függ össze az anyagi helyzettel, hogy a gyerek jól érezze magát szülei, nagyszülei, testvérei között. Az érzékelhető szeretet sem függ össze az anyagi léttel; sem egyenesen, sem pedig fordítottan nem arányos vele. Minden család egyedi módon család. Az viszont elgondolkodtató, hogy sok az éretlen, felelőtlen szülő; a még mindig csak önmagával törődő, önmaga körül forgó férfi vagy nő. Ez még nem lenne súlyos hiba, de ha mindent alárendel ennek a célnak, a családot is, akkor visszájára fordul. Egyáltalán nem megmosolyogni való, amikor a kamaszok azt mondják: anyu most nem ér rá velünk törődni, mert megvalósítja önmagát, apa azért hagyott el bennünket (három gyerekkel), mert rájött, hogy nem elég érett a családhoz, a családfői szerephez, anya elment, mert azt mondta, még nem is élt igazán, sok mindent szeretne látni, kipróbálni.

Porig rombolják a gyerek önbizalmát

A gyerekeknek csupán egynegyede érzi magát fontosnak a családban, fele elviselhetőnek, egynegyede jelentéktelennek. Az első kategóriában van a legtöbb magabiztos, határozott, céltudatos. A középsőben a hangyaszorgalmútól a passzív szemlélőkig terjed a skála. Az utolsóban sok az önbizalom-hiányos, visszahúzódó, de akadnak agresszívek is. Bizony, sok esetben nemcsak a szülők, hanem még a nagyszülők is porig rombolják a gyerek önbizalmát, így „segítenek be” a negatív önkép kialakításába: „anyád már régen férjhez mehetett volna, ha te nem lennél a nyakán”; „apád szép kisgyerek volt, te hogyan lehetsz ilyen idétlen?”

A vörös haj gyönyörű

A szakértő szerint: ahol a gyerek mellé állnak a családtagok, ott könnyebb elfogadni a helyzetet. S ha a szülők dicsérik csemetéjüket, másként alakul a személyiség is: a fogszabályzó szükséges rossz, de meglesz az eredménye, a vörös haj gyönyörű, sokan festetnék ilyen árnyalatúra a sajátjukat, a szemüveg okos, intelligens külsőt kölcsönöz.

Néha elképesztő ruházatban, műkörmökkel, s különféle testékszerekkel jelennek meg a tizenévesek, mondván, hogy ez a „trendi”, s ők sem akarnak lemaradni semmiről. „Tudjuk, hogy a kritikátlan rajongás, az esztelen divatozás nem veszélytelen. Mindkét nemnél megfigyelhettünk – igaz, csak 3-3 százalékban – 12-14 éves gyerekeket festett, színezett, hidrogénezett hajjal, piercinggel, méregdrága, márkás ruhadarabokban, műkörmökkel, hivalkodó ékszerekkel. Némelyeknek saját bankkártyájuk van, több ezer koronával. A hivalkodó hajviselethez, kövér bankkártyához természetesen jól fejlett felsőbbrendűségi tudat társult. Az is előfordult, hogy az egyik fiú társának kamatra adott kölcsönt. Sajnos, a gyerekek 25 százaléka iskolai teljesítményükért pénzjutalomban részesül. Egy-egy egyes 50-100 korona, a kettes 10-20 korona, a jó bizonyítvány ezreket ér, de találkoztunk egy olyan esettel is, ahol a nem bukott meg kategória ér több ezer koronát” – mondta Tóth Istvánné, a Kaposvári Egyetem Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai Főiskolai Karának oktatója.

Van min elgondolkodniuk

A diákok 3 százaléka tartja szupernek a famíliáját, 10 százaléka jónak, 21 százaléka tűrhetőnek, míg 26 százaléka elviselhetőnek. Minden harmadik úgy nyilatkozott: van rosszabb is, s minden tizedik mondta azt, hogy pocsék a családja. A fiúk 79 százaléka teljesen másfajta apa, a lányok 69 százaléka teljesen más anya szeretne lenni. A fiúknak mindössze hat, a lányoknak is csupán 10 százaléka szeretne ugyanolyanná válni, mint édesapja, illetve mamája. Van tehát min elgondolkodniuk a mai tizenévesek szüleinek! (mti, ls)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?