A svédországi Karlstadban sajátos módon torolták meg a szakközépiskola diákjai az iskolai szigort: egyik este úgy megverték az iskolából hazafelé tartó igazgatójukat, hogy azt kórházba kellett szállítani.
Megverték az igazgatót
A svédországi Karlstadban sajátos módon torolták meg a szakközépiskola diákjai az iskolai szigort: egyik este úgy megverték az iskolából hazafelé tartó igazgatójukat, hogy azt kórházba kellett szállítani. A nemrég kinevezett igazgató főbenjáró bűne az volt, hogy nem volt hajlandó elnézni a hiányzásokat, és kicsapással fenyegette az iskola területén dohányzó tanulókat. Az agresszív támadók csoportjából a rendőrségnek eddig csak két tizenhat éves fiút sikerült beazonosítani. A két tanuló azt vallotta a kihallgatáson, hogy a drasztikus eljárással akarták felhívni az igazgató figyelmét arra, hogy engedjen a zsarnoki szigorból. (sp)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2017. 05.18.
A határsértés erotikájától a frazémákig
2016. 12.08.
Marad a káosz a párkányi iskola utcában
2009. 03.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.