Magasan szállnak a Pécsi Sasok

Hatszoros aerobik világbajnokok, számtalan magyar és nemzetközi helyezést értek el. Egy nagy presztízsű magyarországi női magazin az év sportolóivá választotta őket. Szexszimbólumok.

Katus Tamás: Aránylag kevés ráfordítással és csupa mozgással elérhető a kívánt testformaA szerző felvételeA Katus Tamás és Attila, Szentgyörgyi Rómeó alkotta csapat már visszavonult a versenyzéstől, de a sportolást nem hagyta abba. Komáromban Katus Tamással beszélgettünk.

Hatszoros aerobik világbajnokok. Hogyan lehet ezt elérni?

Mindenekelőtt sok munkával, kitartással és elszántsággal. Nem szabad félúton megállni. Az aerobikban könnyebb, hiszen négy világszövetség van, s mindegyik megrendezi a maga versenyét. Volt úgy, hogy egy évben négy világbajnoki címet tudhattunk magunkénak.

Általában hárman lépnek fel. Most mégis a társai nélkül érkezett. Miért?

A nyáron számtalan fellépésünk van, s hogy minden felkérésnek eleget tegyünk, szétosztottuk a fellépéseket. ĺgy minél több helyre eljutunk.

Tehát szó sincs arról, hogy esetleg feloszlott volna a csapat.

Természetesen, mint minden csapatban, nálunk is előfordulnak kisebb nézeteltérések. Mi már azonban annyira összeértünk, barátokká váltunk, hogy rendszerint a két tag döntését elfogadja a harmadik. Mi az őskorban kezdtük, alapjában véve úttörők vagyunk. 1993-ban még ismeretlen volt ez idehaza. Voltak segítőink, de se állandó menedzserünk, se edzőnk nem volt. Mindent magunk találtunk ki, a koreográfiát, a zenét is mi választottuk. Talán a tapasztalatok szerzése közben összeértünk. Mindannyiunknak vannak más feladatai is. Én a Moveland Fitness és Wellness Klubban szakmai igazgató, személyi edző, fitness aerobik oktató, a Forma Fitt SE, a TFSE valamint a Moveland SC sportaerobik utánpótlás edzője vagyok. És a Semmelweis Egyetem Testnevelés és Sporttudományi Karán egyetemi tanársegéd vagyok. Nem találkozunk már annyit, mint mikor versenyeztünk, de a barátság nem szűnt meg.

A versenyzést abbahagyták, ám folyamatosan járják az országot és fellépnek, bemutatókat tartanak.

Úgy gondoltuk, hogy a csúcson kell abbahagyni. Mi már nemcsak a viadalokban gondolkodunk. A fitness a labdarúgás után a második legnépszerűbb sport a világon. Főleg a hölgyek körében, mert aránylag kevés ráfordítással és csupa mozgással elérhető a kívánt testforma. Természetesen ehhez az egészséges életmód is hozzátartozik. Nem ehetünk zsíros és nehéz ételeket minden napszakban, s utána meg azt várjuk, hogy eltűnik az úszógumi.

Az egészséges életmód minden embernek szükséges, ugyanakkor nem mindenki engedheti meg magának.

Egy átlagos jövedelemmel rendelkező család is kialakíthatja a maga életmódját. Természetesen mindent mértékkel kell fogyasztani, s közben sokat kell mozogni. Ennyi a lényeg. Ha valaki odafigyel az étrendjére és megválogatja, melyik napszakban mit eszik, már eredményt érhet el. S közben nem csinált más, csak tudatosan étkezett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?