Lőrincz L. László: A hosszú szafári

Kedvenc íróm, Lőrincz L. László szerintem legjobb könyvéről osztom most meg veletek, a Nagyszünet olvasóival élményeimet. A hosszú szafári 1984-ben jelent meg, ekkor még nem a Gestánál, hanem a Kozmosz Könyvek gondozásában.

Ebben a kötetben két kisregény kapott helyet, s mindkettő olvasmányos, izgalmas és mesterinek mondható a maga műfajában, illetve általában Lőrincz L. László műfajában. Az első történet, az Örök visszatérés című egy ötvenes éveit taposó, első osztályú űrhajósról, Glenn Scottról szól, aki legénységével együtt egy újonnan felfedezett, ismeretlen összetételű és tulajdonságú objektum vizsgálatára indul a világűrbe. Ám ahelyett, hogy megvizsgálhatnák és beazonosíthatnák a jelenséget, az magába szippantja az egész expedíciót.

Csupán Glenn Scott marad életben a szörnyű baleset után, aki félelmetes felfedezést tesz: valamiképp visszautazott az időben, abba a korba, amikor még huszonéves fejjel tanulta az űrhajózás csínját-bínját. Bárhogy is igyekszik azonban élvezni és élni múltbéli önmaga életét, nem tud gátat szabni a sorozatos szerencsétlenségek áradatának. Eleinte csupán furcsán viselkedik, később elmeséli a szeretteinek, mi az igazság. Először elmebetegnek hiszik, majd miután sikerül bebizonyítania igazát, mindenki, a legközelebbi barátai is ki akarják használni, saját javukra akarják fordítani Scott szerencsétlenségét, és ahelyett, hogy segítenének neki, lassan mindnyájan elpártolnak mellőle, és még szerencsétlenebb helyzetbe kényszerítik.

A felesége is elhagyja, barátai sincsenek többé, így a főhős élete egyik napról a másikra feleslegessé válik. Nemsokára a hatalom is tudomást szerez róla, és elsőszámú közellenséggé válik, akinek nincs más választása: felejtenie kell. Hosszú évekre szanatóriumba zárják, agymosásnak vetik alá, míg csak ki nem törlik veszedelmes emlékeit az agyából. Amikor kiengedik, már egyre inkább az ötvenes évei felé közelít, és az űrközpont vezetőjének első dolga, hogy mosolyogva közölje: felfedeztek egy ez ideig ismeretlen jelenséget a világűrben, amit néhány év múlva ő vizsgálhat meg közelebbről, egy profi legénység segítségével...

Úgy érzem, Lőrincz L. László agyának egyik legfélelmetesebb szülötte ez a történet, melyet akárhányszor olvasok, soha nem tudom megunni.

A második kisregény a címadó Hosszú szafári. Egy kilencéves kisfiú, Rolof Till szemszögéből követhetjük végig a szörnyű eseményeket, pontosabban a kisfiú naplójából. Rolof édesapja űrhajós, aki egy titkos expedíció részeseként kénytelen örökre elhagyni a Földet. Mivel nem szeretné, hogy a kisfia apa nélkül nőjön fel, egy egészen új, titkos eljárást alkalmaz: saját maga pontos mását, egy tökéletesen megalkotott androidot költöztet haza. Az ügyről egyedül a felesége és az űrközpont dolgozói tudnak. Mindenki más úgy hiszi, hogy valóban a férfi az, aki éli az átlagos emberek mindennapi életét, munkába, teniszklubba, uszodába jár és neveli egyszülött gyermekét. Ám felmerül a kérdés: pótolhatja-e egy android az igazi embert, bármily tökéletesen van is megalkotva? Képes-e egy robot úgy viselkedni, gondolkodni, egyáltalán úgy élni, mint egy valódi ember?

A válasz: nem. És erre a kis Rolof Till is rájön. Az egyszerű sci-fi kereteit erősen szétfeszítő történet, sokkal inkább lélektani alkotás ez, mely bemutatja az emberi lélek fájdalmas vívódását, hogy miképp reagál az, ha elveszít egy embert, akit igazán szeretett. Rolof Till szomorú tragédiája ez, mely bemutatja, hogyan válik egy kilencéves, ártatlan kisfiú kegyetlen gyilkossá, aki a sokéves börtöntől sem retten viszsza, csak hogy megszabadulhasson attól a lelketlen, mesterséges lénytől, aki pótolni akarja az ő igazi édesapját. Érzésem szerint még csodálatosabb, zseniálisabb alkotás, mint az előző.

A könyv ma már díszkötésben is megvásárolható a szerző életműsorozatának elegáns kiadásaként. Nagyon megéri megvásárolni, minden irodalomkedvelőnek tiszta szívvel tudom ajánlani.